Pucsok József

Teljesítményfokozás, dopping és sport

A doppingellenőrző laboratóriumok szakemberei több éven keresztül nem tudták elkülöníteni a belső és a külső EPO-t. Először a 2000-es sidney-i olimpián végeztek meghízható ellenőrző vizsgálatokat a laboratóriumi technika fejlődésének köszönhető. A későbbiekben, a genetika és a géndopping tárgyalásakor visszatérünk az EPO kérdésére, tudniillik a sportgenomika génterápiás beavatkozásainál az EPO gén stimulálása az elsők között van.
A fehérjeszerkezetű hormonok csoportjához sorolható az utóbbi években ugyancsak elterjedt és teljesítményfokozásra alkalmazott tiltott doppinganyag, az inzulinszerű növekedési faktor, az IGF-1.

Az IGF-1 a legújabb teljesítményfokozó szerek egyike, emberben a máj termeli és hatása az anyagcserére, a fehérjeképződés fokozására megegyezik a növekedési hormonéval.

Animáció: Az IGF-1 hatásmechanizmusa

Inzulinszerű hatása a vércukor-szabályozásban érvényesül. Az izomszövetben mint célsejtben inzulinszerű receptorokon keresztül hat. A növekedési hormon az IGF-1 elválasztását fokozza, ugyanakkor az IGF-1 visszahat a hipofízisre, és csökkenti a növekedési hormon elválasztását (feedback). Hatása révén közvetlenül serkenti a csont működését és a csont felépítését irányító sejteket, és gátolja a kötőszöveti kollagén lebontását. Újabban a génterápiás vizsgálatok egyik anyaga, így várható az IGF-1 génjének külső úton történő manipulációja.

A hasnyálmirigy által termelt inzulin jól ismert vércukor-szabályozó szerepe mellett a fehérjeszintézis fokozásán keresztül anabolikus hatással bír, ezért tiltott listára került. A versenysportban a cukoranyagcserére kifejtett hatásai miatt alkalmazása nem terjedt el. Évekkel ezelőtt az inzulint sovány egyének testsúlyának fokozására, hízlalásra is használták.