A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
Vágólapra másolva!
Vas Kata Blanka nagyszerű teljesítményt nyújtva a negyedik helyen végzett az országúti kerékpárosok vasárnapi, női mezőnyversenyében, a párizsi olimpián! Ez a legjobb magyar eredmény a szakág olimpiai történetében.

Kiküldött munkatársunk helyszíni jelentése a XXXIII. Nyári Olimpiai Játékokról, Párizsból.
Az országúton tavaly U23-as világbajnok és Giro d'Italia-szakaszgyőztes Vas Blanka múlt héten már megkezdte a szereplését a 2024-es olimpián, akkor a hegyikerékpárosok között a tizedik helyen zárt. Az elmúlt időszakban azonban az országúti mezőnyversenyt részesítette előnyben az SD Worx-Protime 22 éves magyar bringása, így vasárnap talán még nagyobb érdeklődés övezte a versenyét – pláne azok után, hogy az előző nap Valter Attila a férfiak versenyében egy csodálatos, olimpiai negyedik helyet szerzett. Vas Blanka a második magyar sportoló volt Izsák Éva (1992, 51. hely) után, aki női országúti mezőnyversenyt teljesített olimpián.

Vas Blanka, Vas Kata Blanka, kerékpár, olimpia, országúti, mezőnyverseny
Vas Blanka a párizsi olimpia kilencedik napján az országúti kerékpárosok női mezőnyversenyében indult
Fotó: DAVID STOCKMAN / BELGA MAG / Belga via AFP

Vas Blanka is ott volt az országúti kerékpárosok női mezőnyversenyében

A férfiakhoz hasonlóan a nőknek is a párizsi Trocadéro volt a rajt és a cél helyszíne, ám Vasék nem távolodtak el annyira menet közben a fővárostól, így "csupán" egy 157,6 kilométeres táv várt rájuk vasárnap, nagyrészt Párizs és környéke látványosságai mentén. A délután 14:10-kor elrajtoló szakasz során nem voltak hosszú hegyek, de 

meg kellett mászniuk több, egy-két kilométeres, átlagosan 6-7 százalékos meredekségű emelkedőt a női kerékpárosoknak,

akik végül összesen 1700 méteres szintkülönbséget teljesítettek.

A rajt után rögtön kialakult egy egyfős szökés, amelyben az éremre esélytelennek tartott, Burkina Fasó-i sportoló mutatta meg magát, de hamar utolérte őt a mezőny. Később még próbálkoztak hatan – köztük a legaktívabban a szlovák Nora Jencusová –, és a nagyobb nemzetek nem azonnal reagáltak rájuk, hagyták őket egy ideig elöl haladni, mert komoly veszélyt nem jelentettek. (Igaz, Tokióban az osztrák Anna Kiesenhofer hasonló előzmények, és a rádiótilalom kihasználása miatt nyerte meg az aranyérmet, de elképzelhetetlennek tűnt egy újabb ilyen baki a legjobbak részéről.)

országúti kerékpár, női mezőnyverseny, olimpia, Párizs
Sokáig együtt maradt a szinte teljes mezőny a párizsi olimpia női versenyén
Fotó: David GRAY / AFP

Végül az esélyeseknek lett igaza: hiába volt féltávnál bő öt perc a szökevények előnye, 55 km-rel a vége előtt már egy percnél is kevesebbre csökkent, majd 48 kilométerrel a vége előtt az utolsó elöl haladót is befogták. Addig a mezőnyben elvétve voltak támadások, ekkor (éppen a két csoport összeérésekor) azonban volt egy bukás, amely megrostálta a kerékpárosokat – 

Vas Kata Blanka nem volt érintett az esésben, sőt, az egyik legjobban, a mezőny elején jött ki belőle, és tizenegy, bombaerős ellenfelével közösen néhány másodperccel el tudott lépni.

Az utolsó 37 kilométerre aztán visszaért Párizs belvárosába az eredetileg 93 fős, addigra lecsökkent létszámú, több részre szakadt mezőny, és a hajrát két kör formájában (sok helyen kockaköves, rövid emelkedőkön) tette meg, miközben az utak szélén és a célban felállított lelátókon a hatalmas tömeg remek hangulatban szurkolt a kerékpárosoknak. Egy esetleges sprintnek az üldöző csoportban haladó holland Lorena Wiebes lett volna a legnagyobb esélyese, így várható volt, hogy a rivális nemzetek bringásai megpróbálják elérni, hogy ő ne érjen fel.

Vas Kata Blanka
Vas Kata Blanka a 2024-es párizsi nyári olimpia női országúti kerékpárosok mezőnyversenyében a Trocadéro téren 2024. augusztus 4-én
Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Vasék tizenkét fős csoportjában kizárólag brit versenyzőnél volt egynél több, így főleg az ő vezetésükkel az élen haladók sikeresen összedolgoztak, és fokozatosan megtartották a mintegy 45 másodperces előnyüket. Vasnak a hajrához közeledve nem sikerült frissítenie, elejtette a kulacsot, de így is a többiekkel tudott maradni, ellentétben például a lengyel riválisával, aki leszakadt a szökevényektől. Sőt, Vas megmutatta, mekkora ereje van,

 21 kilométerrel a vége előtt ugyanis ő támadott, és csak a holland Marianne Vos tudta követni a ritmusváltását. 

Az utolsó, 18,4 km-es kör kezdetére már 25 másodperces előnyt tudtak kiharcolni ők ketten: Vas Kata Blanka és a 2012-es olimpián aranyérmes, 37 éves legenda. A különbség pedig ezután is tovább nőtt egy ideig, 15 kilométerrel a vége előtt már 40 mp volt az előny!

Az ötfősre csökkent üldözőboly innen kezdte el csökkenteni a hátrányát, de a 10 kilométeres kapunál még mindig nagyjából 20 mp volt a különbség. Az üldözőktől aztán a belga Lotte Kopecky és az amerikai Kristen Faulkner lódult meg, olyan tempóban, hogy ők ketten 3,5 kilométerrel a cél előtt teljesen utol is érték a Vas-Vos párost. 

Egyértelművé vált: e négy kerékpáros közül kerülnek ki a dobogósok!

Az utolsó három kilométeren belül aztán Faulkner óriási támadást indított, senki nem tudta követni, így onnantól kezdve az ezüstéremért folyt a csata Vas, Kopecky és Vos között. Ők hárman viszont sprinteltek érte, miután a győztes Faulkner még ünnepelhetett is a célvonal előtt!

Az őrült hármas hajrát Vas várta a leghátrébbról, de a szélárnyékot kihasználva lehetett bízni az olimpiai dobogóban! Ez nem sikerült, a sprintet végül Vos nyerte Kopecky és Vas előtt, így 

Vas Blanka olimpiai negyedik lett!

Vas Blanka centikkel marad le a bronzról, csak célfotóval lehetett eldönteni, ki végzett a harmadik és a negyedik helyen. Vas Blanka - akárcsak egy napja Valter Attila - negyedik lett.

Eredmény, országúti kerékpár, női mezőnyverseny (158 km):
1. Kristen Faulkner (Egyesült Államok) 3:59:23 óra
2. Marianne Vos (Hollandia) 58 másodperc hátrány
3. Lotte Kopecky (Belgium) azonos idővel
4. VAS KATA BLANKA a. i.

 

  • Kapcsolódó cikkek
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!