Vágólapra másolva!
Gólerőssége mellett indulatosságáról is ismert Torghelle Sándor, az MTK csatára. A kék-fehérek centere mindezt bebizonyította a legutóbbi pécsi bajnokin is, amikor a gólja után nem sokkal egy felesleges szabálytalanság miatt kiállították. Torghelle kérésünkre felidézte a piros lapját megelőző esetet, továbbá beszélt arról is, hogy a jövőben megpróbál higgadtabb maradni a pályán.

- A hazaiak büntetője után, a kiállítása előtt indulatból cselekedett? - kérdeztük az MTK U21-es válogatott támadóját.
- Volt bennem keserűség, ám szándékosság nem. Meg sem fordult a fejemben, hogy sérülést okozzak ellenfelemnek. Ahogy magunk közt mondani szoktuk, a babát és a labdát is vittem, amikor szerelni igyekeztem. Nagyon sajnálom a történteket, főként, hogy emiatt minden bizonnyal ki kell hagynom a Fradi elleni rangadót. Pedig a Fradi elleni legutóbbi derbin sikerült gólt szereznem, igaz, az sem volt elég, kikaptunk kettő-egyre, most azonban mindenképpen nyerni akarunk. Remélem, mindez nélkülem is sikerül a fiúknak.

- Igaz, hogy edzője, Egervári Sándor is minden meccsen felhívja a figyelmét a higgadtabb magatartásra?
- Valóban így van, de bevallom, nehezen tudok megváltozni. Legtöbbször a hatalmas győzni akarás miatt vesztettem el a fejemet, de ezen feltétlenül változtatnom kell, a jövőben megpróbálok lehiggadni a pályán.

- Mivel a honi szabályok szerint bajnoki meccsen kiállított játékos csak az MLSZ-elnök külön engedélyével léphet pályára a válogatottban, meddig volt bizonytalanságban, hogy játszhat az U21-es csapat búcsúmeccsén az észtek ellen?
- Szerencsére ez már a hét végén eldőlt, amiért köszönettel tartozom edzőm, Róth Antal ragaszkodásának, no meg persze dr. Bozóky Imre MLSZ-elnök jóindulatának. Jólesett a gesztus, hiszen számomra nagyon fontos ez a társaság. Ugyanakkor szomorú vagyok, hogy szerdán Csepelen lesz az utolsó közös fellépésünk, hiszen azután ki tudja, kinek merre vezet az útja. Jó lett volna, ha még legalább nyárig együtt marad a csapat, viszont ha már így alakult, szerdán mindenképpen győzelemmel kell búcsút vennünk egymástól.

Bánki József

[origo]

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!