Silvio Berlusconi, az AC Milan tulajdonosa megvédte Carlo Ancelotti vezetőedzőt, mondván, fel sem merül benne, hogy fel kellene bontani a tréner szerződését.
"Szinte végig jobbak voltunk. Számos helyzetet dolgoztunk ki, míg az ellenfelünk gyakorlatilag egyet sem. Leiskoláztuk a Liverpoolt. Micsoda szerencsétlenség, hogy mégsem mi nyertünk!" - mondta az olasz miniszterelnök, a klub korábbi elnöke.
Berlusconit a lefújás után arról is faggatták az újságírók, hogy megrendült-e a bizalma Ancelottiban, hiszen az AC Milan "csak" második lett a BL-ben és az olasz bajnokságban. "Még senkit sem rúgtam ki, most sem gondolok erre a lépésre" - jelentette ki Berlusconi.
A politikus a helyszínen, az Atatürk-stadionban nézte végig a drámai összecsapást: az első félidőben még széles mosollyal nyugtázta együttesének a remeklését, a három gólt. A szünet után már nem volt oka az örömre, döbbenten figyelte az FC Liverpool feltámadását, az egyenlítést.
"Csodálatos este volt, mintha olimpiai döntőn lettünk volna. Remek hangulata volt a stadionnak, a rendezés különlegesen kiváló volt. De sajnos keserű hangulatban megyünk haza, mert kikaptunk" - vallott érzéseiről Berlusconi.
(MTI)