Dzsudzsák Balázs parádézik Hollandiában: a volt debreceni tehetség Eindhovenben az első meccsét rögtön végigjátszotta, a másodikon gólt szerzett, a harmadikon gólpasszt adott, szombaton pedig ismét eredményes volt. Az Excelsior elleni találkozó hetedik percében egy hazaadást levadászott a PSV támadósora, majd jött a jobb oldali középregurítás, a magyar légiós pedig közelről, ballal a léc alá vágta a labdát. A rotterdami gárda a 81. percben egyenlített, a lefújás előtt azonban sikerült kiharcolniuk a diadalt a hazaiaknak.
A második Európa-bajnokságon 1964-ben a magyar válogatott elődöntőt vívott a házigazda Spanyolországgal. A találkozó 90 perc után 1-1-re állt, a később aranyérmet szerző spanyolok a hosszabbításban szerzett góllal nyertek 2-1-re, majd a mieink Dánia 3-1-es legyőzésével bronzérmesek lettek. Bene Ferenc az elődöntőben és a bronzmérkőzésen is gólt szerzett, míg Novák Dezső a harmadik helyért vívott találkozó hosszabbításában kétszer is betalált.