Alighanem minden idők egyik leghíresebb focidalához érkeztünk, talán az egyetlen olyan nótához, amelyet kifejezetten futballhimnusznak írtak, és a szurkolók olyan szinten elfogadták, hogy valódi sláger lett belőle, amit rendszeresen énekelnek a lelátón, elsősorban Angliában. A dalnak hazánkban elsősorban a második, 1998-as verziója ismert, pedig az eredeti az 1996-os Eb-re íródott.
De szóljunk először ez előadóról, a Lightning Seeds nevű zenekarról, amely tulajdonképpen az énekes-frontember Ian Broudie nevéhez fűződik - ez eredeti felállásból már csak ő a tagja a bandának. A "Világító magvak" 1989-ben jöttek létre, és eredetileg amolyan pszichodelikus, szintetizátoros popzenében utaztak: első lemezükről a Pure című dal mind Nagy-Britanniában, mind az Egyesült Államokban felkerült a slágerlistákra.
A kilencvenes években aztán a britpop-hullám második vonalának élzenekarává vált az együttes, dalaik rendre ott voltak az első 20-ban a toplistákon, de az igazán nagy, átütő siker váratott magára. Ez végül 1996-ban jött el, amikor a Lightning Seeds az Angol Labdarúgó Szövetség felkérésre megírta az angol rendezésű Európa-bajnokság hivatalos dalát Three lions címmel. A dalszöveg két népszerű angol komikus, Frank Skinner és David Baddiel nevéhez fűződik, és ők a szám videoklipjében is közreműködtek - a nóta pedig elképesztően népszerű lett, nem csak a slágerlistákon, hanem a lelátókon is.
Az 1996-os verzió videója:
A Lightning Seeds ezt követő dalai szintén toplistások voltak, de a zenekar érezte, hogy addig kell ütni a vasat, amíg meleg, így az 1998-as vébére új dalszöveget írtak a Three lionsnak. Az FA ezúttal nem ezt jelölte az angol válogatott hivatalos dalának, ám a szurkolókat ez egyáltalán nem érdekelte, ráadásul az új verzió immár egész Európában népszerű lett, köszönhetően klipjének is, amelyet a nemzetközi zenei csatornák is gyakran leadtak. Az együttes 1999-ben még megjelentett egy nagylemezt, de azóta csak két válogatás-albumot adott ki - az egyiket (micsoda véletlen) éppen a 2006-os vébé előtt, hogy a Three Lionsszal harmadszor is kaszálhassanak...
Broudie időközben azért egy szólólemezt is kiadott, de elsősorban producerként tevékenykedik, többek között a The Coral nevű együttes útját is ő egyengeti.
Ami magát a dalt illeti, az első, 1996-os verzió annyiban jelentett újdonságot, hogy szó sem volt benne töretlen optimizmusról, hanem éppen arról szólt, hogy az angol válogatott 1966 óta semmilyen trófeát nem tudott nyerni.
Ugyanakkor benne volt a dicső múlt felidézése, illetve az örök vesztesek fájdalmas büszkesége is, ami megérintette az angol közönséget. A dalban egyébként több televíziós közvetítés-részletet is beillesztettek, a klipben pedig a zenekar, illetve az 1996-os válogatott tagjai igyekeztek reprodukálni a legendás jeleneteket - mint például Gary Lineker gólörömét, vagy Nobby Stiles világbajnoki táncát. Utóbbit Steve Stone játszotta el...
Az 1998-as verzió videója:
Két évvel később már kicsit más volt a téma: akkor már sokkal inkább optimista volt a végkicsengés, 30 évnyi fájdalom helyett annak megszűnéséről énekeltek, és nem a dicső múltat, hanem a sikeresnek tartott jelent idézték fel.
Más kérdés, hogy a szövegben említett focisták közül Paul Gascoigne és Stuart Pearce be sem került a vébékeretbe, Paul Ince pedig a vébén az argentinok elleni büntetőpárbajban kihagyta a tizenegyesét, jelentősen hozzájárulva az angolok kieséséhez. A klipben egyébként az angol és a német szurkolók focimeccse is megjelenik (a közönség soraiban Robbie Williamset is felfedezhetjük), és alighanem ennek köszönhető, hogy a nóta a kontinensen is népszerűvé vált: a germán zenei csatorna rengeteget játszotta. Németországban azóta több banda is feldolgozta a dalt.
DJ Harmi
www.infosport-focivilag.hu