Gól nélküli első játékrészt követően a kiesőhelyen álló Torino - amely a forduló előtti négy bajnokiján mindössze két pontot gyűjtött - az Inter ellen óriási meglepetésre vezetést szerzett: Bianchi egy jobb oldali beadást 11 méterről szép mozdulattal fejelt - a lepkéző kapus kezei között - a léc alá.
A hazaiak szintén fejesgóllal tudtak egyenlíteni: Burdisso egy balról középre tekert szöglet után a kapust megelőzve juttatta a labdát közelről a kapuba.
José Mourinho szemlátomást idegesen fogadta csapata pontvesztését, pedig még mindig tetemes a címvédő előnye, a zsinórban kétszer bukó Juventust például hét ponttal előzik meg a kék-feketék.
Feljött a második helyre az AC Milan, amely könnyedén nyert 3-0-ra a Lazio otthonában, a piros-feketék góljain Pato, Ambrosini és Kaká osztozott.
Az ötödik helyezett AS Roma négy diadal után botlott a Reggina otthonában, pedig a fővárosiak csatára, a chilei David Pizarro megtette, ami tőle telhető, hiszen kétszer is eredményes volt.
A Genoa folytatta remeklését, a BL-t érő negyedik helyen álló gárda Criscito hajrágóljával diadalmaskodott a Palermo ellen. Utolsó öt bajnokijukon 11 pontot szereztek a genoaiak.
Serie A, 22. forduló:
Atalanta - Catania 1-0 (1-0)
gól: Guarente (24.)
Chievo - Sampdoria 1-1 (0-0)
gól: Rigoni (72.), illetve Pazzini (70.)
Genoa - Palermo 1-0 (0-0)
gól: Criscito (89.)
Internazionale - Torino 1-1 (0-0)
gól: Burdisso (58.), illetve Bianchi (47.)
Reggina - AS Roma 2-2 (1-1)
gól: Corradi (43. 11-esből), Cozza (81.), illetve Pizarro (45., 58.)