A BEK/BL-küzdelmei során a két csapat eddig háromszor találkozott egymással (1981, BEK-döntő, 2008-2009, BL-nyolcaddöntő), és mind a három meccset az angolok nyerték, ráadásul még gólt sem kaptak a Real Madridtól.
Ha Cristiano Ronaldo legalább két gólt szerez, akkor beéri Raúl Gonzálezt a BL góllövőlistájának az élén, 69 találattal jelenleg Messivel holtversenyben áll a második helyen.
A két csapat eddig mérkőzései az idei BL-csoportkörben: Real Madrid–Basel 5-1, Ludogorets–Real Madrid 1-2; Liverpool–Ludogorets 2-1, Basel–Liverpool 1-0
Eddig Mario Balotelli ellen követték el a legtöbb szabálytalanságot (12) az idei BL-sorozatban.
Brendan Rodgers, a Liverpool menedzsere igen furcsán üdvözölte kollégáját, Carlo Ancelottit a meccs előtt.
Aubameyang 6. percben szerzett góljával idegenben is megszerezte a vezetést a BVB a Galata ellen. A gólpasszt Reus adta.
A Real-sztár gólstatisztikái.
Aubameyang megszerezte a második gólját is, ezúttal Piszczeké az assziszt. A támadó idei harmadik BL-meccsén a harmadik gólját szerzi, tavaly 9 meccsen mindössze egyet lőtt. Galatasaray-BVB 0-2
Serey Die (Basel) rettenetes belépője piros lapot ért a játékvezetőnél, emberhátrányban a svájci csapat a Ludogorets ellen.
Ronaldo gyönyörű találatával már 70 gólnál jár a Bajnokok Ligájában, ezzel maga mögé utasította Messit, és megszerezte élete első gólját az Anfielden. Ha még egyet lő, akkor beéri az örökranglisát vezető Raúl Gonzálezt.
Cristiano Ronaldo az idei 13 meccsén 20 gólt szerzett a Real Madridban.
A 35. percben Mitroglou gólpasszából Kasami szerezte meg a vezetést az Olimpiakosznak az olaszok ellen.
8 - Karim Benzema a Real Madrid elmúlt hat meccsén nyolc gólban vállalt szerepet (5 gól, 3 gólpassz).
Ezzel a koreóval várták csapatukat a BVB ellen.
Benzema még a félidő vége előtt 3-0-ra növelte a csapat előnyét. Ez eddig vasaló.
A Dortmund sem akar leszakadni a Realtól, ők is bevágták a harmadikat a Galatának, ezúttal Reus volt eredményes.
A 2005-ös törökországi BL-döntő óta ez az első alkalom, hogy egy félidő alatt három gólt kap a Liverpool. Akkor a második félidőben kiegyenlítettek a Milan ellen, és tizenegyesekkel megnyerték a kupát.
Pár másodperc alatt bemutat mindent, amiért szeretik, és amivel megőrjíti a szurkolókat.
Rodgers lekapta a szünetben a támadóját. Lallana folytatja a helyén, Balotelli pedig Pepével cserél mezt.
3 - Ivanovic és Ümit Karan után Karim Benzema a harmadik játékos, aki duplázni tud az Anfielden Bajnokok Ligája-meccsen.
Arda Turan passzából Koke szerzi meg a vezetést az Atlético Madridnak hazai pályán a Malmö ellen.
Mármint per pillanat, hiszen Calhanoglu asszisztjából Donati megszerezte a vezetést hazai pályán a Zenit ellen.
Calhanoglu ezúttal Papadopulosznak ad gólpasszt, már 2-0-ra vezet a Leverkusen.
Nehezen szerezték meg a vezetést, de aztán percek alatt bedarálták a Malmöt. A második félidő elején egyelőre 3-0-ra verik otthon a svéédeket, gól: Koke (48.), Mandzukic (61.), Griezmann (63.)
Rodgers gyakorlatilag feladta a Real elleni meccset, lehozta Jordan Hendersont és Coutinhót is, inkább a szombati Hull elleni csatára tartalékol a menedzser. Emre Can és Markovic a pályán.
Praet beadásából Najar fejel gólt, 1-0-ra vezet az Anderlecht hazai pályán az Arsenal ellen. Arsene Wenger csapata az elmúlt tíz meccséből kilencszer kapott gólt.
A Leverkusenből Wendellt állították ki második sárgával, a Benficából Lopezt.
A bajnokságban gyalázatosan teljesítő Dortmund kegyetlenül bedolgozza a törököket, Ilkay Gündogan passzából Adrian Ramos lövi be a negyediket.
Calum Chambers passzára Kieran Gibbs érkezett, és az utolsó percben egyenlített az Anderlecht ellen.
Nemhogy egyenlít, de a hosszabbításban a győzelmet is megszerzi az Arsenal, Lukas Podolski a nyerőember.
Az utolsó percekben sem állnak le, Godin (87.) és Cerci (90.) is gólt szerez, már 5-0 a Malmö ellen. Ez az Atlético legnagyobb arányú győzelme a BL-történetében.
Kérdezi Steven Gerrard.
Jordan Minev utolsó percben esett találatával a Real madridot is megizzasztó Ludogorets 1-0-ra legyűrte hazai pályán a Baselt.
A szerdai BL-forduló eredményei:
Köszönjük a figyelmet, kövesség legközelebb is az Origón a Bajnokok Ligája eseményeit!