Baku, 2015. június 15.
Az I. Európa Játékokon a női birkózás 60 kg-os súlycsoportjában aranyérmet szerzett Sastin Marianna a dobogón az azerbajdzsáni Bakuban 2015. június 15-én.
MTI Fotó: MOB / Szalmás Péter
Vágólapra másolva!
Európa-bajnoki erősségűnek nevezte az Európa Játékok mezőnyét a birkózó Sastin Marianna, aki a 60 kilogrammos súlycsoportban szerzett aranyérmet Bakuban. Szerinte mindent megkaptak a versenyzők, nagyon erős volt a rendezés.
A magyar küldöttség első aranyérmét szerző Sastin győzelmi nyilatkozatában kifejtette, a hangulat, a körülmények és a szervezés hasonló volt, mint a pekingi vagy a londoni olimpián, mint elmondta, "mindent egyből megkaptunk, amire szükségünk volt".
A női birkózás 60 kg-os súlycsoportjában aranyérmet szerzett Sastin Marianna a dobogón az azerbajdzsáni Bakuban Forrás: MTI/Mob / Szalmás Péter
A Vasas sportolója, aki világbajnoki címe után második legfontosabb diadalának tekinti mostani sikerét, kitért arra, hogy egészséges rivalizálás van közte és a Bakuban az 58 kilósok között győztes klubtársa, Barka Emese között.
Nagyobb konkurenciaharc kellene
Wöller Ákos szövetségi kapitány pedig örömét fejezte ki, hogy két ilyen kvalitású versenyző áll rendelkezésére: "Bár minden súlycsoportban lenne két-három ember, akik így tudnák húzni egymást." A két birkózó egyaránt az ötkarikás játékok műsorában is szereplő 58 kilogrammban szeretne indulni szeptemberben a Las Vegas-i olimpiai kvalifikációs világbajnokságon. A szövetségi kapitány három válogató versenyt jelölt ki számukra: a szófiai és a németországi Dormagenben rendezett versenyt követően 1-1 a párharc állása, a harmadik viadalra július végén Lengyelországban kerül sor.
A harmadik Európa-bajnokság elődöntőjében 1968-ban Olaszország és a Szovjetunió 120 perc alatt 0-0-ra végzett, a 11-es párbajt még nem alkalmazták tétmeccsen, így az akkori szabályok értelmében a továbbjutásról pénzfeldobás döntött. Érdekes, hogy erre az eseményre szinte minden ott lévő másképp emlékezett utólag, és mivel közülük már senki nem él soha nem fogjuk megtudni az igazságot, csak azt, hogy Olaszország szerepelhetett a fináléban, ahol megismételt mérkőzésen győzte le Jugoszláviát.