A korosztály legjobbjai ellen elvéreztek a pólósok az Európa Játékokon
![Nagy csatára késztettük a görögöket, egyetlen ötméteres döntött](https://cdn.origo.hu/2023/12/PcyJhMywnd51y8Wg3293jUzro6M6WUQFbPESkNUlBuY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJmM2QxZjM5MTBkZTQ4MTA4MDBjOWViYzFjYjE2NDA4.webp)
Horkai György szövetségi kapitány elismerte: a görög válogatott megérdemelten jutott tovább Magyarország ellen az Európa Játékok fiú vízilabdatornájának negyeddöntőjében.
A csoportjában százszázalékos teljesítménnyel élen végzett magyar csapat jobban kezdett a szerdai találkozón, ám miután Görögország 3-2-re átvette a vezetést, jóformán végig irányított – így jutottunk el 10-10-es végeredmény után az ötméteresekig, és véreztünk el 5-3-ra.
Horkai György sportszerűen nyilatkozott a mob.hu-nak a meccset követően. „A görögök előrébb tartanak, a korosztály egyik legjobbjai, megérdemelten jutottak a négy közé. Ilyen az élet, ilyen a sport” – fogalmazott.
A szakember hozzátette, tisztességes körülmények között, jó mérkőzésen vesztettünk, és a végére remekül összeálltunk, rendre betaláltunk az emberelőnyös helyzetekből.
„Nagyon hajtottunk, nagyon akartunk, le a kalappal a csapat előtt” – hangsúlyozta, majd aláhúzta, a kiesés nem varrható egy ember nyakába: a csapat együtt győz és együtt veszít. A mieink számára ezzel nem ért véget az Európa Játékok, az ötödik helyet még megcsíphetik, ehhez első körben Olaszországot kell legyőzniük június 19-én.
A magyar lányok szintén alulmaradtak a negyeddöntőben, a spanyoloktól kaptak ki 8-5-re.
Magyarország–Spanyolország 5–8 (1–2, 1–2, 1–1, 2–3)
Gólszerzők: Farkas T. 3, Mchunu, Tóth Cs., illetve Aznar 3, Leiton 2, Crespi, Roldán, Guiral