14 évet vártak a gólra, majd Ronaldóval trollkodtak
![San Marino játékosai ünnepelnek a Litvánia elleni gól után](https://cdn.origo.hu/2023/12/FOXLVUTgSxMjt1G_o1MDHJ-cXlu9HF7XuAdLsX50zVo/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzZiZmMyNDE5MDJjODQ5YWFhMWI3ZmY3NmYxNTM3ZTlm.webp)
A FIFA világranglistán a 193. helyen álló San Marino úgy ment neki a litvánok elleni idegenbeli meccsnek, hogy a mostani selejtezősorozatban szerzett ugyan egy pontot az észtek elleni 0-0-val, de gólt egyet sem, így hét találkozó után 0-25 volt a gólkülönbsége.
A világranglistán 109. litvánok a 7. percben vezetést szereztek Fedor Csernyik góljával, de újabb gólt nem sikerült elérniük, és a második félidő elején kiállították Giudrius Arlauskis kapust. San Marino öt perc alatt kihasználta az emberelőnyt, egy szabadrúgásnál Matteo Vitaioli lőtte el a sorfal között a labdát, a litván cserekapus pedig nem tudott védeni.
A miniállam játékosai alaposan megünnepelték a gólt, még a cserék is a pályára rohantak, ami érthető, ha tudjuk, hogy a mostani selejtezőkön ez volt az első góljuk, sőt idegenben 14 év után tudtak ismét eredményesek lenni.
A San Marinó-i szövetség annyira belelkesült, hogy a Twitter-oldalán Cristiano Ronaldóval trollkodott, azzal viccelve, hogy a csapat jobban teljesít, mint a Real Madrid sztárja, aki szeptemberben még nem szerzett gólt.
Az igazán nagy eredmény az lett volna, ha San Marino pontot tud csenni, ám a hajrában egy kiállítás miatt ők is megfogyatkoztak, a litvánok pedig a 92. percben megszerezték a győztes gólt.