2803699 03/09/2016 Meldonium which is also known as mildronate has been banned by the World Anti-Doping Agency effective January 1, 2016. Pavel Lisitsyn/Sputnik
Pavel Lisitsyn / RIA Novosti
Vágólapra másolva!
Valamivel kevesebb, mint 150 napot kell még várni ahhoz, hogy augusztus 5-én elkezdődjön a 31. nyári olimpia Rio de Janeiróban. Már öt hónappal a rajt előtt is lehet tudni, hogy ez az olimpia sem fullad majd unalomba. A doppingolás új csúcsszere, a meldonium még nem futotta ki magát, az atlétikamezőny csonka lesz, a menekültek csapatáért egy világ szorít majd, a résztvevők pedig nem tudják, a Zika-vírustól vagy a szennyezett víz miatti fertőzésektől féljenek-e jobban.
Sok sportoló nem vette komolyan a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) tavaly év végi leveleit, amelyekben arra figyelmeztette az élsportolókat, hogy a tiltólistára felkerült a Mildronat nevű gyógyszer hatóanyaga, a meldonium. Ahogy a Magyar Antidopping Csoport fogalmazott, bebizonyosodott, hogy a szert a sportolók meg nem engedett teljesítménynövelési céllal használják. Javítja ugyanis a vérkeringést, a sportolóknál így növeli a fizikai és mentális terhelhetőséget.
A meldoniumkorszak
Januárban a sort a 33 éves orosz Eduard Vorganov nyitotta, de az ő lebukásának a híre a kerékpársport viselt dolgai miatt szinte elsikkadt. Aztán amikor az olimpiai és Európa-bajnok orosz jégtáncos, Jekatyerina Bobrova, majd Marija Sarapova is pozitív tesztet produkált a meldonium használata miatt, rögtön ismertté vált a szer.
Január óta mindenki hallott már a meldoniumról Forrás: Pavel Lisitsyn / RIA Novosti
Az elmúlt héten ugyancsak meldoniummal bukott le a rövidpályás gyorskorcsolyázó olimpiai bajnok Szemjon Jelisztratov, illetve az Európa-bajnok Jekatyerina Konsztantinova, az ötszörös világbajnok gyorskorcsolyázó Pavel Kulizsnyikov, a grúzok olimpiai ezüstérmes kötöttfogású birkózója, Davit Modzmanasvili, valamint az etióp születésű, de svéd színekben versenyző 1500-as világbajnok futó, Abeba Aregawi is.
Veretes névsor.
Úgy tűnik tehát, az anabolikus szteroidokat és az EPO-t felváltotta a meldonium, és nem kétséges, hogy a következő hónapok még sok meglepetéssel fognak szolgálni.
Marija Sarapova Forrás: AFP/William West
A Zeit német hetilap a minap idézett egy tanulmányt, amely szerint az idén
két hónap alatt 8300 doppingtesztből 182 volt pozitív
a tavalyi bakui Európa Játékokon közel ötszázan élhettek vele.
A 762 levett vizeletmintából ugyanis 66-ban megtalálták a nyomát, ráadásul ezek a minták 15 különböző sportág képviselőihez tartoztak.
Mi lesz veled, atlétika?
Képzeljen el egy olyan olimpiai atlétikaversenyt, amelyen egyetlen orosz sportoló sem vehet részt, a közép- és hosszútávfutó versenyeken se piros-fekete, se zöld mezben nem futnak az élbolyban versenyzők, és európaiak is eséllyel pályáznak a dobogóra! Ez a forgatókönyv minden további nélkül megvalósulhat Rióban.
Az oroszok nagyon közel állnak ahhoz, hogy egyetlen atlétát se küldhessenek Brazíliába.
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség tavaly november 13-án függesztette fel meghatározatlan időre az orosz sportági szövetség tagságát, miután a WADA a vizsgálata során arra a megállapításra jutott, hogy Oroszországban széles körű, szisztematikus doppingolás zajlik. Ez volt az első eset, hogy az IAAF egy tagszövetségét felfüggesztette sorozatos doppingesetek miatt.
Szergej Kirgyapkin Forrás: AFP
Az eltiltás jelenleg is érvényben van, Dick Pound, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) orosz doppingbotrányt vizsgáló független bizottságának vezetője pedig a héten kijelentette, nem engedélyezné az orosz atléták részvételét az olimpián.
Londonban minden 4. orosz olimpikon atléta volt
Oroszország négy éve Londonban 104 atlétával képviseltette magát (ez a teljes orosz delegáció negyedét tette ki), és a sportági éremtáblázaton az Egyesült Államok mögött a második helyen végzett nyolc arannyal, négy ezüsttel és öt bronzzal. A győztesek közül később Szergej Kirgyapkinról (50 km-es gyaloglás), Marija Szavinováról (800 m), Julija Zaripováról (3000 m akadály) és Jelena Lasmanováról (20 km-es gyaloglás) is bebizonyosodott, hogy doppingolt.
Mi lesz az etióp futókkal? Forrás: AFP/Pedro Ugarte
Az oroszok után következtek a kenyai és az etióp világklasszisok. Kenyában a 2012-es londoni játékok óta 40 atléta akadt fent különböző vizsgálatokon, de mivel a helyi doppingellenőrzések rendszere megbízhatatlan, sokkal több gyanús sportoló is lehet. Március elején aztán kilenc etióp atlétával szemben is doppingvádak merültek fel, közülük öten állítólag a világ legjobbjai közé tartoznak.
Londonban a kenyaiak 11 (2 arany, 4 ezüst, 5 bronz), az etiópok 7 érmet szereztek (3 arany, 1 ezüst, 3 bronz). A tavalyi kínai vébén még jobban szerepeltek: Kenya 16 éremmel az összesítés élén végzett (7 arany, 6 ezüst, 3 bronz), Etiópia nyolc éremig jutott (3 arany, 3 ezüst, 2 bronz).
Menekültek, akik nem küzdhetnek a hazájukért
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság zászlaja alatt a menekültstátusszal bíró sportolók is részt vehetnek a játékokon, erről március elején döntött a NOB végrehajtó bizottsága. Összesen 43 sportoló került be a bő keretbe,
a tervek szerint akár 10 versenyző is ott lehet a játékokon.
"A menekültválság mérete mindannyiunkat megérintett. A riói olimpián szereplőkkel reményt szeretnénk küldeni mindenkinek, ezt a csapatot ugyanúgy kezeljük majd, mint a többi nemzet válogatottjait" – nyilatkozta Thomas Bach, a NOB elnöke.
Ysra Mardini Forrás: Bz-berlin.de
A CNN három sportolót külön is kiemelt: a 17 éves Ysra Mardini szíriai menekültként egy felborult gumicsónakból vergődött partra Leszbosz szigetén. Jelenleg Németországban él, a NOB ösztöndíjalapjából készül, és úszásban szeretne indulni.
Az iráni Raheleh Asemani jelenleg postásként dolgozik Belgiumban, de minden esélye megvan arra, hogy a dzsúdósok között ott legyen Rióban.
Két kongói dzsúdós menekült: Popole Misenga és Yolande Mabika Forrás: Livingcivil.com
Csakúgy, mint a szintén cselgáncsozó Yolande Mabika, aki három éve megszökött a polgárháború sújtotta Kongói Demokratikus Köztársaságból, és Brazíliában lelt menedékre.
Sajnos nem harcolhatok a hazámért, de az olimpián a világ összes menekültjéért küzdeni fogok"
– mondta Mabika. Hozzátette, reméli, hogy az olimpiai részvétellel a családja is rátalál, három éve ugyanis senkiről sem kapott hírt az otthon maradottak közül.
Félelem a Zika-vírustól
A Zika-vírusról fél éve még senki sem hallott, akkor lett érdekes, amikor az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kapcsolatba hozta a magzatoknál előforduló kóros kisfejűséggel, majd kiderült, hogy Brazíliában viszonylag gyakran előfordul. Az amerikai járványügyi hivatal februárban külön felhívta a figyelmet arra, hogy nem tanácsolja a terhes nőknek, hogy Rio de Janeiróba utazzanak.
A WHO február elején globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett, mert becslései szerint idén négymillióra emelkedhet a Zika-lázas megbetegedések száma az amerikai kontinensen.
A sportolók között sincs teljes nyugalom, Ausztrália, Új-Zéland és az Egyesült Államok olimpiai bizottsága a sportolókra bízza, akarnak-e indulni, vagy sem, míg az amerikai női futballválogatott kapusa, Hope Solo kijelentette, ha most kezdődne az olimpia, nem venne részt.
Mindent kétszer kell ellenőrizni
Ha a sportolók a szúnyogok ellen sikeresen is védekeznek, még mindig ott lesz a környezetszennyezés okozta aggodalom. Amikor Brazília elnyerte a rendezési jogot, a kormány megígérte, hogy a közeli öblökbe ömlő szennyvíz mennyiségét 80 százalékkal csökkenti. Egy éve viszont jelezték a NOB-nak, hogy a nyomornegyedek miatt aligha fog ez sikerülni (állítólag a 60 százalék is csoda lenne), így aztán hétről hétre halpusztulásról és fertőzésekről írnak a lapok.
A helyi Olimpiai Park közelében lévő Jacarepagua-lagúna, illetve a Guanabara-öböl mellett rendszerint döglött halak borítják a partot és a strandot. Mario Andrada, a szervezőbizottság szóvivője szerint
most kéthetente vizsgálják a vízminőséget, a játékok alatt pedig naponta végeznek ellenőrzéseket.
A korábbi vizsgálatok kimutatták, hogy a nyílt vízi viadalok – vitorlázás, evezés, kajak-kenu, triatlon és a hosszútávúszás – versenyzői komoly fertőzésveszélynek lesznek kitéve. A riói szervezők mindezek ellenére változatlanul állítják, hogy nem lesz komoly egészségi kockázat.
Genevra Stone Forrás: AFP/Eric Feferberg
A Salt Lake Tribune-ban az amerikaiak egyik evezőse, Genevra Stone osztotta meg saját élményeit. A sportoló szerint a versenyen kiemelt elővigyázatosságra lesz szükség.
"Egyedül vagyok a hajóban, senki sem figyel rám, amikor edzeni megyek.
Ezért csak rajtam múlik, hogy mindent megteszek-e a biztonságom érdekében.
Az összes vizespalackomat zárható műanyag zacskóban tárolom, a biztonság kedvéért mindig kétszer ellenőrzöm, jól zártam-e le. Amint a partra érek, jöhet az alapos, fertőtlenítő kézmosás, majd az evezőket is alaposan lesúrolom, hogy ne maradjon rajta baktérium vagy vírus” – mondta.
Az írás emlékeztetett arra, hogy tavaly augusztusban egy tesztversenyen a 40 tagú amerikai evezős csapatból 13 sportoló is gyomorfertőzést kapott. Azt gyanítják, hogy a vízszennyezés okozta a betegséget, az ESPN szerint például csak a Guanabara-öbölbe 150 ezer liter szennyvíz ömlik percenként.
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Tudta-e?
Az elmúlt három olimpián a női kajak négyes, 500 méteres versenyt mindig a magyar egység nyerte. Mindhárom hajóban ott volt Kozák Danuta, míg két aranyérem megszerzésében játszott főszerepet Szabó Gabriella, Fazekas-Zur Krisztina és Csipes Tamara.