A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
3
Ezüstérem
2
Bronzérem
2
Vágólapra másolva!
A Mercedes hétszeres Forma-1-es pilótája, Lewis Hamilton már a jól megérdemelt pihenőjét tölti, amíg a száguldó cirkusz a nyári szabadságára ment. A brit pilóta a szabadidejét kihasználva ellátogatott a párizsi olimpia helyszínére.

A Mercedes pilótája, aki jövőre már a Ferrarinál folytatja pályafutását, korábban már utalt arra, hogy a Forma-1 után szívesen karriert váltana és meglepetésszerűen átváltana egy olimpiai sportágra. Az köztudott, hogy az idén kétszeres futamgyőztes gyakran tölti a szabadidejét szörfözéssel, – ami a 2020-as tokiói olimpia előtt került be a programba – ám véleménye szerint nincs azon a szinten, hogy érmet tudjon nyerni ebben a sportágban. Korábban Hamilton lövészetben is megcsillantotta tehetségét, most pedig kiderült, hogy a hétszeres vb-győztes F1-es pilóta egy másik olimpiai sportágért is rajong, ez pedig a tőrvívás.

Lewis Hmilton, Miles Chamley-Watson
Lewis Hamilton az amerikaiak olimpiai bronzérmes tőrvívójának, Miles Chamley-Watsonnak szurkolt Párizsban
Fotó: AFP

Lewis Hamilton az olimőián keltett feltűnést

Hamilton vasárnap a párizsi olimpia férfi tőr csapatversenyén tűnt fel a Grand Palais kiállítócsarnokban, ahol a lelátón többek között minden idők legjobb snowboardosának, a háromszoros olimpiai aranyérmes Shaun White-nak és az amerikai rapper, Snoop Doggnak a társaságában szurkolt a legjobb barátjának, a világbajnok Miles Chamley-Watsonnak. 

A világbajnok és olimpiai bronzérmes tőrvívó az amerikai csapattal kikapott az elődöntőben az olaszoktól, így nem jutott fináléba.

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!