A lefújás után Lionel Messi, ahogy kiszabadult az őt ölelők gyűrűjéből, egyből a családjához rohant. Amikor észrevette az élettársát, Antonela Roccuzzót és három gyermeküket, a következőt mondta: "Ennyi" (ez spanyolul két szó). Ezzel az egy szóval tudta összefoglalni azt a rengeteg megpróbáltatást, amellyel évekig kellett küzdenie, hogy ő is és Argentína is világbajnok legyen.
Nem sokkal később nyilatkozott is az argentin tévének. Ezt mondta: "Egyelőre nem vonulok vissza a válogatottságtól, szeretnék még néhány meccset világbajnokként játszani az argentin csapatban. Imádom a futballt, egész életemben azért küzdöttem, hogy egyszer világbajnok lehessek és ez most megadatott nekem.
Hálát szeretnék adni az Istennek, hogy a pályafutásom végén ez sikerült. Az egész karrierem során végig harcoltam és küzdöttem. Alig várom, hogy megünnepelhessem az országban, hogy lássam az otthoni őrületet. Sokat szenvedtünk. A futball valóban őrült sport.
A világbajnokság megnyerése minden gyerek álma. Ez a győzelem az argentin népnek szól.
Élvezem, amit csinálok, s amíg ez így marad, addig játszani is fogok" - így fejezte be nyilatkozatát Lionel Messi.
Nézze meg, mi zajlott le az argentin öltözőben a lefújás után:
A torna legjobb fiatal játékosának megválasztott Enzo Fernandez a következőket mondta: "Számomra teljesen felfoghatatlan, ami velem történt, hogy itt lehettem és világbajnok lettem a válogatottal. Az egész családom itt volt Katarban, ezt a napot soha nem fogom elfelejteni."
Az argentin Rodrigo de Paul így beszélt: "Azt mondják rólunk, hogy az argentin nép szenvedésre született. Mi bebizonyítottuk, hogy ez nem így van.
Szerintem elképesztő, hogy vlágbajnokok lettünk. Ahhoz, hogy világbajnokok legyünk, le kellett győznünk a címvédő franciákat, és meg is tettük ezt. Ez egy olyan öröm, amit nem tudok szavakba önteni."
"Nyugodtan éltem meg a büntetőket. Ismét háromszor rúgtak kapura a meccsen, és három gólt szereztek. De azt hiszem, utána mindent jól csináltam" - nyilatkozta Emiliano Martínez, majd a meccs utáni interjúban elmondta, végig uralták a meccset, nem volt szerencséjük, de végül megnyerték a vb-t, amire nincsenek szavak.
„Nagyon csalódottak vagyunk, mert mindent beleadtunk – nyilatkozta a lefújás után a végig remekül teljesítő Raphaël Varane. – A torna során rengeteg nehézséggel szembesültünk, de küzdöttünk a végsőkig. A döntő első felében nem voltunk egy súlycsoportban az ellenféllel, de aztán váltani tudtunk, s akár meg is nyerhettük volna ezt az összecsapást. Büszke vagyok a franciákra, nagyon büszke vagyok erre a csapatra. Mindent beleadtunk, felemelt fejjel térhetünk haza!"
Nagyon elkeseredetten besuélt a döntő után Hugo Lloris, a francia csapat kapusa.
Későn ébredtünk, majdnem teljesen kiütöttek bennünket, de utána még talpra tudtunk állni. Csak azt bánhatjuk nagyon, hogy az első félidőt elszórakoztuk. Ennek ellenére a meccsen egyetlen pillanatra sem adtuk fel a küzdelmet. Kellett egy győztes, kellett egy világbajnok és ennek tizenegyesekkel kellett eldőlnie.
Idő kell ahhoz, hogy ezt az egészet megemésszük. Gratulálok az argentin csapatnak, nagyszerűen játszottak és megérdemelten nyertek. Fájdalmas este ez minden játékosnak, a stábnak, a vezetőségnek és az összes szurkolónak, még akkor is, ha nagyszerű dolgokat értünk el."
Végül mutatunk pár videót, hogy mi zajlott Dohában, s azok a szurkolók, akik nem tudtak bejutni a döntőre, hogyan élték meg Argentína harmadik világbajnoki győzelmét. Az események most is Doha régi piacterén, a Souq Waqifban zajlottak., illetve a stadion környékén zajlottak.
A világbajnokság ezzel a felejthetetlen döntővel ért véget. A katari eseményekről, a tanulságokról még nagyon sokat fogunk beszélni.
Doha, 2022. december 18. vasárnap.