Két halál, amely a katari focivébé legtragikusabb eseménye lett

A katari fotós, Halid al-Misszlam és az amerikai újságíró, Grant Wahl munka közben halt meg Katarban a 22. labdarúgó-világbajnokságon. Egy ilyen eseményen egy újságíró halála is tragikus, kettőé viszont felfoghatatlan. A katari világbajnokság tehát nem csak úgy vonul be a történelembe, hogy az építkezések során rengetegen haltak meg, hanem úgy is, hogy a vb idején is történtek halálesetek.

Ebben az írásban a tutit egészen biztosan nem fogom tudni megmondani, már csak azért sem, mert sem Grant Wahl, sem pedig Halid al-Misszlam egészségi állapotáról nincs - nem lehet tudomásom. Csupán azt szeretném megvilágítani, milyen terhelés alatt dolgoznak itt a médiamunkások, milyen magas a stresszfaktor, s ezek mind hozzájárulhattak ahhoz, hogy az amerikai és a katari kolléga már nincs az élők sorában.

A katari focivébé volt az első olyan (és vélhetően az utolsó), ahol egy nap több meccset is meg lehetett egy újságírónak nézni a csoportkörben. Ez megrészegítette a kollégák egy részét és egyszer engem is. Egy "normál" vb-n, ahol a meccsek helyszínei egymástól akár 500 km-re is lehetnek, nincs ilyen lehetőség. Katar most a közeli stadionokkal azt kínálta, hogy egy nap akár két meccsen is ott lehessenek a kollégák. A FIFA csak annyi korlátozást vezetett be, hogy az egymás utáni mérkőzésekre nem lehetett foglalni. De azt meg lehetett csinálni, hogy a 16.00-kor kezdődő meccs után valaki még az aznap 22.00-kor kezdődő mérkőzésre is helyet kérjen, vagy a 11.00-s meccs után ott legyen a 19.00-kor kezdődő találkozók egyikén.

Mindezt azért lehetett megtenni, mert a stadionok viszonylag közel voltak egymáshoz, s a létesítmények között a szervezők közvetlen buszjáratokat is üzemeltettek. Ám mindez csak papíron leírva tűnik egyszerűnek. Sok olyan stadion volt, ahol a sajtóbusz megállójától még nagyon sokat kellett gyalogolni. A zsúfolt buszok sokszor beragadtak a városi forgalomba, mert nagyon kevés helyen festettek fel buszsávokat. Ha valaki a metrót választotta, annak együtt kellett utaznia a stadiont elhagyó, vagy oda tartó tömeggel. A metróállomásokat - biztonsági okokból - még távolabbra helyezték el, mint a médiabuszok megállóit. Van olyan stadion, ahonnan 25 percet kellett gyalogolni a metróállomásig. Mindezt úgy, hogy az újságírók, fotósok hátán ott volt a több kilós menetfelszerelés, amely a fotósok esetében volt különösen súlyos. Innentől kezdve a közelség fogalma kissé más képet festett.

Meló a lépcsőn, a buszon, bárhol, ahol lehetőség van erre. Az amerikai Grant Wahl már nincs az élők sorában. A képen ő látható munka közben, még az oroszországi világbajnokságon Forrás: Twitter

Magam egyetlen egyszer próbáltam meg azt, milyen egy nap két meccsre menni. Ez próbának, kisérletnek jó volt, de többször nem kértem belőle. Mivel a vb első 17 napján egyetlen egy szünnap sem volt, az itt dolgozó médiamunkások a napok előrehaladtával egyre fáradtabbak lettek. Az első héten még mindenki vidámnak és frissnek tűnt, a harmadikon már nem annyira.

Grant Wahl valami hasonlót élhetett át. Annyi a különbség, hogy az USA csapata itt volt a vb-n, ezért neki ezzel még sokkal több munkája lehetett, mint egy magyarnak, akinek nem volt itt a csapata.
Az amerikai sportújságíró nyolcadszor tudósított a helyszínről labdarúgó-vb-t. Az AP hírügynökség szerint azt írta, hogy kórházban járt, mert „cserben hagyta a teste". „Három hét kevés alvással, sok stresszel és munkával ezt okozhatja" – írta. A klinikán azt mondták neki, hogy nem koronavírus okozza a tüneteit, valószínűleg hörghurutja van.

Mintha megérezte volna a bajt. Mert leírta, amit érez, amit átél itt, Katarban. De nem írt mindazokról a nehézségekről, amelyek járulékosan rakódnak rá az itteni munkára. Ebben a leggyilkosabb - és ezen kérem, senki ne csodálkozzon - a légkondicionálás. Az állandóan fújó, a hátunkra, a nyakunkra, a fejünkre, az arcunkra öntött mesterségesen lehűtött levegő. A vb második felében Katarban már nem volt olyan meleg, mint az első két hétben. Az Anglia-Franciaország negyeddöntő alatt 15 fok volt a levegő hőmérséklete az Al-Bajt Stadionban, a sivatagban, Al-Khorban. Azt gondolja valaki, hogy ezek után lekapcsolták a légkondicionálást a sajtóközpontban? Tévedés. Ugyanúgy ment, mintha kint 30 fok lett volna.

Az amerikai újságíró, Grant Wahl a stadionban, munka közben halt meg Forrás: Origo

Az őrült, egész napos menetelésben enni is kellene, jó lenne valami normálisat, de a nagy rohanásban kinek van erre ideje? De kell, ezért megvesszük a 40 riyalért (4400 forint) vesztegetett hamburgernek csúfolt valamit, ami egy magvas zsemlébe betett húsarab. Még egy nyomorult uborka sincs benne. Se sajt, se saláta, se semmi. Futószalagon gyártott egyenkaja, mire a meccsre odaérünk, a hot dog már régen elfogyott, a virslire, ha ránézünk, az élettől is elmegy a kedvünk, de enni kell, mert ha nem eszünk, fejreállunk. Vagy meghalunk, mint Grant Wahl és Halid al-Misszlam.

Ez a két haláleset - és ezt tényleg rettenetes leírni - szinte kódolva van egy olyan eseményen, ahol az újságírók hajnali negyed 3-kor üveges szemmel verik a laptopot egy 18 fokra hűtött buszon, amely egy lépést sem tud megtenni a katari dugóban. A rohanás az egyik meccsről a másikra, a tülekedés, az állandó hidegben üldögélés, a külső sajtóközpontokban adott ehetetlen ételek, ezek mind hozzájárulnak ahhoz, hogy két ilyen tragédia bekövetkezzen. Magamon látom, hogy volt két szünnap, de az semmire sem volt elég, mert ezt itt nem tudod kipihenni.

Az osztrák Heribert Meisel korának legendás sportriportere volt. Az ő szervezetét a gyilkos kór támadta meg. A betegágyán is éjjel-nappal dolgozott. Az 1966-os angliai vb-re már nem tudott kiutazni. Ágyhoz kötve, a betegséggel harcolva írta minden nap jegyzeteit az angliai vb-ről. Szepesi György így írt róla a Búcsú a mikrofontól c. könyvében: "1966. október 30-án a magyar labdarúgó-válogatott Budapesten barátságos meccsen 3-1-re legyőzte az osztrákokat. Másnap Meisel magához kérte a mérkőzésről írt utolsó cikkét, amelynek ez volt a címe: „Budapest", s mielőtt olvasni kezdte volna, azt kérte, hagyják egyedül. „Kicsit pihenni szeretnék" - mondta halkan. Félóra múltán felesége benyitott a szobába, az újság ráborult Heribert Meisel fejére, s ajka ott érintette a betűket, ahová utolsó cikkének sorait nyomtatták, így távozott korunk legjobb sportújságírója, stílszerűen, ahogy a betű emberéhez illik. Ha Arthur Miller drámát írna róla, talán ezt a címet adná: „Az újságíró halála"...

¡DESCANSEN EN PAZ!

El fotorreportero Khalid Al Misslam murió el domingo y se convirtió en el segundo periodista que pierde la vida en Qatar durante la cobertura del Mundial 2022. Antes había fallecido Grant Wahl ️.

Mucha fuerza a sus familias .#FiebreMundialXGOLPERUpic.twitter.com/xDo1AerN86

— GOLPERU (@GOLPERUoficial) December 12, 2022

Nem tudom, hogy az amerikai Grant Wahl számára mi volt élete utolsó pillanata. Nem tudom, hogy a katari Halid al-Misszlamnak mi volt az utolsó fényképe, amit elkészített. Az amerikainak és a katarinak is talán éppen az, amikor Messi labdához ért, felnézett és elindult a kapu felé. Talán az, hogy ránézhettek a rákkal küdő, de a holland válogatott edzőjeként szenvedélyesen dolgozó Louis van Gaal kapitányra. Aztán elsötétült minden, a sötétség szinte észrevétlenül ölelt körbe mindenkit ezen a tragikus estén, Katarban.

Grant Wahl és Halid al-Misszlam ugyanazt csinálta, mint 10 ezer társa, 10 ezer médiamunkás a vébén. Az első héten még vidám, micisapkás észt kolléga a harmadik héten már csak bágyadtan intett, amikor meglátott. A sajtóközpontokban a babzsákok az első perctől az utolsóig foglaltak. A kollégák alszanak, hortyognak, miközben ölükben ott a nyitott laptop, sipít a Messenger, ordít a Viber, cseng a Whatsapp. Néha felriadnak, azt sem tudják, hogy hol vannak. Aztán lebukik a fejük, ahogy lebukik a metrón, a buszon, vagy éppen ott, ahol 10-15 percre le tudnak ülni, megpihenni.

Ki kellene szállni, de nincs kiszállás. Pedig ez itt már a végállomás.