Közlekedési táblákkal fognak kuncsaftot a román stricik

Vágólapra másolva!
A román futtatók legújabb marketingfogása: közlekedési táblákhoz hasonló jeleket raknak a főutak szélére azokon a szakaszokon, ahol lányaik dolgoznak. A stricik abból a megfontolásból kezdték el kirakosgatni a figyelmeztető jeleket, hogy a potenciális ügyfelek jó előre tudják, most olyan szakaszon autóznak át, ahol ha akarnak, megállhatnak egy menetre. A táblák egyébként egy női alakot ábrázolnak piros ruhában, és nagyjából azokhoz a táblákhoz hasonlítanak, amiken a "vigyázz, őzike szalad át az úton!" típusú figyelmeztetések szoktak lenni. A rendőrség nem nézi túl jó szemmel a kezdeményezést, ami persze abszolút önkényes és illegális. Az egyik román lapnak azt nyilatkozták, a táblák jogtalanul vannak kint, aki kitette őket, azt pedig meg fogják büntetni. El is kezdték leszedni (hatóságilag) a pirosruhás néniket mindenhonnan, ahol meglátták, de egyelőre úgy néz ki szélmalomharc ez: ahonnan néhány hónappal ezelőtt leszedtek kettőt, ott azóta megjelent még négy.
Vágólapra másolva!
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!