A kalapácsvető Halász Bence olimpiai szintet dobott Lengyelországban
Rendkívül sűrű program vár a magyar sportolóra.
Rendkívül sűrű program vár a magyar sportolóra.
Kérdéses, hogy az oroszok indulhatnak-e a szeptember 27-én kezdődő dohai világbajnokságon.
Tizenkét ország atlétái versenyeznek majd a szombaton és vasárnap sorra kerülő viadalon.
A svájci szövetségi bíróság felfüggesztette a nemzetközi Sportdöntőbíróság döntését.
Ehhez csak fizetni kellett pármillió eurót.
A jelenlegi szabályok szerint gyógyszereznie kell magát, vagy hosszabb távokon indul.
Egyéni csúcs után készülhet a második olimpiájára.
Pénzért cserébe értesítette országa sportolóit a rájuk váró doppingvizsgálatokról.
Ideiglenesen eltiltották a női maratonfutót.
Olyan távon indul a dél-afrikai futónő, ahol nem nézik a tesztoszteronszintet.
Magyarország a németekkel, a görögökkel, a svájciakkal, Szlovákiával és Ciprussal került egy csoportba.
Az olimpiai bronzérmes súlylökő több mint egy méterrel elmaradt idei legjobbjától.
Ez volt az egyetlen esélye megnyerni a versenyt.
A tiltott szerek közé tartozó anabolikus szteroidot használt.
A tiltott szerek mellett hamisítást is elkövettek.
A magasabb tesztoszteronszintű női atlétáknak el kell kezdeniük a gyógyszeres kezelést.
A világ legjobbjai álltak volna rajthoz.
Gyulai Márton újabb négy évre tagja lett az Európai Atlétikai Szövetség tanácsának.