Egyenlített a Leverkusen, majd elvettek egy gólt a Fraditól
Ryan Mmaee a 9. percben juttatta előnyhöz a zöld-fehéreket, majd Palacios egyenlített a 37. percben. A csoport másik mérkőzésén a Betis 2-2-re áll hazai pályán a Celtic ellen.
Ryan Mmaee a 9. percben juttatta előnyhöz a zöld-fehéreket, majd Palacios egyenlített a 37. percben. A csoport másik mérkőzésén a Betis 2-2-re áll hazai pályán a Celtic ellen.
Péter Stöger több meglepetésembert is betett a kezdőbe.
Andris Treimanis korábban csak egyszer vezetett magyar csapatnak, akkor nagyon kikapott az Újpest.
A Budapest Honvéd hét mérkőzés óta nyeretlen a Fradi elleni az NB I-ben.
Orosz Pál szerint ez a hatalmas siker a pályán nyújtott teljesítménynek is köszönhető.
Ihor Haratin a Legia Warszawa együttesében folytatja pályafutását.
A magyar bajnokcsapat szokatlan időben lép pályára Glasgowban.
A zöld-fehérek jó meccsen győzték le az újoncot az NB I-ben.
A Fradi edzője úgy érzi, csapata lépésről lépésre fejlődhet az Európa-ligában.
A Fradi edzője sajnálja a BL-kiesést, de az El-szereplést is komoly sikernek tartja.
A magyar bajnok egygólos hátrányból várja a meccset a Groupamában.
Stöger ezúttal csak két védekező játékost tett be a középpályára.
Az orosz bíró a nyári Eb-n a németek elleni meccsen is dirigált a mieinknek.
A zöld-fehéreknek még soha nem sikerült továbbjutniuk az első körből.
A zöld-fehérek hét különböző játékosa is képes volt már a kapuba találni a sorozatban.
Dibusz Dénes azért csalódott a három bekapott gól miatt, mert a svájci csapatnak nem voltak ziccerei.
Már biztos, hogy legalább az Európa-liga csoportkörébe jutás megvan.
Egyetlen lépésre a zöld-fehérek attól, hogy sorozatban másodszor is bejussanak a Bajnokok Ligája csoportkörébe.
A bajnokcsapat január 26-án pótolja a Puskás Akadémia elleni felcsúti találkozót.