A Fradi a második körben is kiemelt lehet a BL-selejtezőben
A magyar bajnok kedvező helyzetbe kerülhet, ha sikerrel veszi az első fordulót.
A magyar bajnok kedvező helyzetbe kerülhet, ha sikerrel veszi az első fordulót.
A Fradi edzője három évig volt a Tottenham futballistája.
Az MTK kétszer is szépített, de a Fradi győzelme nem forgott veszélyben.
A Fradi már bajnokként lépett pályára, de láthatóan mindenképp nyerni akart az első újra nézők előtti meccsen.
Szergej Rebrov csapata a Mezőkövesd focistáitól is sorfalat kapott.
Olekszandr Zubkov a világbajnok franciák ellen mutatkozott be az ukrán válogatottban.
Az Újpest szerdai kiütésével megvan a Ferencváros 32. bajnoki címe.
Szergej Rebrov és Sigér Dávid is kiemelte, milyen sokat jelentett ez a sorsdöntő meccs előtt.
A Fradi edzője nem tudta befejezni az interjút, mert a játékosai elkezdték pezsgővel locsolni.
A Fradi középpályása harmadszor lett bajnok, az első számára a legkedvesebb.
A Ferencváros több mint öt éve nem vesztett derbit az Újpest ellen. Most győzelem kell a visszavonhatatlan elsőséghez.
A Fradi elsőségét semmi nem veszélyezteti, a Puskás is magabiztosan tartja a második helyét.
A zöld-fehérek kiütötték a Budafokot az OTP Bank Liga vasárnap délutáni meccsén.
Szergej Rebrov csapata emberelőnyben fejezte be vasárnapi bajnokiját.
Kubatov Gábor nagybátyja éveken keresztül dolgozott a klub utánpótlásában.
Egyre közelebb a címvédéshez Szergej Rebrov csapata.
A miskolci csapat egyre nehezebb helyzetben van.
41 évesen halt meg, de ez alatt is rengeteg emléket hagyott maga után.
Az ukrán válogatott támadó a második gólját lőtte a szezonban.
2011 februárja óta vezeti Kubatov Gábor a Ferencvárosi Torna Clubot.