Több mint másfél milliárd forintot keresett az FTC a kupaszerepléssel
Ehhez az összeghez még hozzájön a közvetítési díjakból, illetve a jegyeladásokból származó bevétel is.
Ehhez az összeghez még hozzájön a közvetítési díjakból, illetve a jegyeladásokból származó bevétel is.
Amióta csoportküzdelmeket rendeznek az európai kupákban, még egy magyar csapat sem ünnepelhetett továbbjutást.
Az FTC egy győzelemre van a továbbjutástól az Európa-ligában. Így nyilatkoztak a főszereplők.
Az Espanyol a 96. percben egyenlített. Ha a Fradi az utolsó fordulóban nyer Bulgáriában, továbbjut.
Hatalmas tétje van az utolsó előtti körnek a Ferencváros Európa-liga csoportjában.
A csoportelsőség mellett anyagi és erkölcsi okokból is fontos a jó eredmény a spanyoloknak.
A Ferencváros a továbbjutást már korábban kiharcoló Espanyolt fogadja csütörtökön az Európa-ligában.
Szergej Rebrov csapata az újonc Zalaegerszeget verte, egy meccsel kevesebbet játszva is első a bajnokságban.
Most már biztonságosak a Pesterzsébeti Jégcsarnok lelátói.
A legrosszabb hazai mérleggel rendelkező Újpest az idegenben legrosszabb mutatóval bíró Diósgyőrt fogadja.
Globális szintű problémára szeretnék felhívni a figyelmet.
A magyar bajnokcsapat újabb sikert ért el az Európa-ligában.
Dibusz Dénes aláírta volna a CSZKA elleni négy pontot, reális esélye van a továbbjutásra a Ferencvárosnak az El-ben.
A moszkvai bravúrgyőzelem után gólnélküli döntetlen született a Groupama Arénában. Az Espanyol kiütötte a bolgárokat.
A magyar bajnokcsapat egy újabb győzelemmel a továbbjutást is megcélozhatná.
Szergej Rebrov kényszerből változtatott a két héttel ezelőtti moszkvai győztes csapaton.
Csütörtök este a CSZKA Moszkvát fogadja a magyar bajnok az Európa-ligában.
A Ferencváros a moszkvai győzelem után ezúttal hazai pályán fogadja moszkvai ellenfelét az El-ben.
Megtorpant a Fehérvár, edzőt váltott a Paks, szárnyal a Budapest Honvéd.
A csütörtöki El-bravúr után a Ferencváros a MOL Fehérvár FC vendége lesz vasárnap délután.