A Stelvio után új rózsaszín trikós van a Giro d'Italián
A legendás hágót Jai Hindley bírta a legjobban, míg az összetettben csapattársa, Wilco Kelderman vette át a vezetést.
A legendás hágót Jai Hindley bírta a legjobban, míg az összetettben csapattársa, Wilco Kelderman vette át a vezetést.
Folytatódik a Giro d'Italia és a Vuelta, de röplabda, tenisz és NFL is színesíti a programot.
Valter Attila továbbra is a 24. helyen áll az összetettben.
Jan Tratnik szökésből nyerte a 16. szakaszt.
Valter Attila a 34. helyen ért be a hatfokos hidegben.
Vasárnap hegyi befutó vár a mezőnyre, majd a hétfői pihenőnap.
Diego Ulissi nyerte az olasz országúti kerékpáros körverseny 13. szakaszát pénteken.
Úgy vélik, hogy a buborékban jelentkező számos pozitív koronavírusos megbetegedés mindenkit veszélybe sodor.
A Marco Pantani emlékére rendezett 12. szakasz nem csak a győztes számára marad sokáig emlékezetes.
Elia Viviani roppant balszerencsés volt, de nem sérült meg, sőt még a hajrára is marad ereje.
A háromszoros világbajnoknak már mindhárom nagy körversenyről van szakaszgyőzelme.
A teljes Mitchelton-Scott kiszállt a versenyből, Valter Attila két pozíciót előrelép az összetettben.
A magyar kerékpáros a hideg, esős napon a 18. helyen ért célba.
Almeida tartja az első helyét, Dowsett nyerte a kerékpáros körverseny nyolcadik szakaszát.
A csapata, a Mitchelton-Scott számolt be a teszt pozitív eredményéről.
Valter Attila az összetettben már a 29. helyen áll.
Arnaud Demare-t senki nem tudta feltartóztatni a materai egyenesben.
A súlyos baleset után az illetékesek kérik a felelősök felkutatását és felelősségre vonását.
A portugál Joao Almeida megőrizte első helyét összetettben.
A kétszeres világbajnok Rossella Fiamingo szülővárosában járt a Giro d'Italia.