A holland kerékpárosnak sikerült a Tour de France-on az, ami a nagyapjának soha
Mathieu van der Poel nagyszerű versenyzéssel nyerte a második szakaszt, és vette át a vezetést összetettben.
Mathieu van der Poel nagyszerű versenyzéssel nyerte a második szakaszt, és vette át a vezetést összetettben.
Már a nyitónapon óriási dolgok történtek a legendás versenyen.
Tavaly egyetlen kerékpáros tesztje sem lett pozitív a legrangosabb háromhetesen.
Frank de Boer már kiharcolta a továbbjutást az Eb-csoportkörben, így nem csoda, ha jó hangulatban készül.
A 19 éves Vas három szakág négy felnőtt bajnoki trikóját őrzi egyszerre,
A 2018-as sárga trikós mellett két Giro d'Italia-győztes is ott lesz az Ineos Grenadiers együttesében.
Fetter Erik és Vas Kata Blanka az időfutam országos bajnokok 2021-ben.
A négyszeres győztes az Israel Start Up-Nation csapatában áll rajthoz a világ legnagyobb kerékpárversenyén.
Két rangos többnapos kerékpárverseny is zajlott egy időben a héten.
A korábban jelentkezők több mint fele visszalépett a koronavírus-járvány miatt.
A résztvevők vastapssal köszöntötték Dina Mártont és a rózsaszín trikót három napig viselő Valter Attilát.
Az olasz körverseny eredetileg 2020-ban rajtolt volna Budapestről, de a koronavírus-járvány közbeszólt.
Valter Attila és Dina Márton élménybeszámolót tart, és lesz közös kerékpározás is.
A Groupama-FDJ sportigazgatója is elismerően nyilatkozott a magyar kerékpárosról.
Nagyszerű visszajelzéseket kaptak a legrangosabb magyar kerékpárverseny szervezői az idei viadal után.
A Giro d'Italián remeklő kerékpáros megtapasztalta milyen bánásmód jár a menőknek.
A magyar versenyző a 16. helyen ért célba, ezzel egy pozíciót javított.
Munkáját a jövőben négy sportszakmai alelnök és négy elnökségi tag fogja segíteni.
Az olasz versenyző szökésből diadalmaskodott a kerékpáros körverseny 18. szakaszán.