Idegenben nyert a Veszprém és a Szeged kézicsapata is
A Budakalász az első félidőben még vezetett.
A Budakalász az első félidőben még vezetett.
Már a hosszú szezon elején jónak látták rendezni a dolgokat.
Újabb világválogatott épül a kézilabda fővárosában, ahol minden BL-meccs egy igazi ünnep.
Gulyás István szövetségi kapitány 21 fős keretet hirdetett.
A nőknél a Debrecen nyerni tudott a Vác vendégeként.
A női kézilabda-válogatott kapitánya szerint a sportág nemzetközi vezetői nem figyelnek eléggé a játékosok egészségére.
A férfiaknál megszerezte első pontját a Komló.
A jövő építése tudatosan halad, a nőknél hamarosan a felnőtteknél is megmutatkoznak a sikerek.
A vendég együttes az első harminc percben még remekül tartotta magát.
Húsz játékos kapott meghívót.
Európa-bajnoki selejtezőkre készül Kim Rasmussen csapata.
Elek Gábor csapata biztosan nem erre számított az előrehozott meccsen.
A MOL-Pick Szegednek nem okozott gondot a Vác.
Simon Józsefnek mindig helye lesz a magyar csapat mérkőzésein.
A magyar válogatott beálló viszont a héten ismét edzésbe állt.
Egy ugyancsak BL-induló csapat otthonából hozták el a két pontot.
A szakember szerint a játékosai csak szédelegtek a pályán a Fradi ellen.
És egy új dániai város is bekapcsolódik a rendezésbe.
A Veszprém kézilabdázója családi képpel számolt be az örömhírről.