Eb-selejtező: az oroszokkal is összekerült a magyar kézilválogatott
Ljubomir Vranjes szerint nem lehetünk elégedetlenek a sorsolással.
Ljubomir Vranjes szerint nem lehetünk elégedetlenek a sorsolással.
A Telekom Veszprém kézicsapata a sikerével bebiztosította az első helyét.
Daniel Narcisse minden elképzelhető trófeát megnyert klub és válogatott szinten is.
Csányi Sándorral letették a Szegedi Ifjúsági Centrum alapkövét.
Szikora Melinda a BL-negyeddöntő első percében sérült meg.
A női kézilabda BL címvédője hat góllal nyert idegenben, formalitássá téve a jövő heti visszavágót.
A BL-negyeddöntőben Nycke Grootra sem számíthat Ambros Martín.
A CSM Bucuresti otthon nagy előnyt szerzett a Metz ellen.
A mieink 11 gólos különbséggel győzték le az osztrákokat.
A Kisvárda hazai pályán öt góllal legyőzte az MTK csapatát.
A szövetség főtitkára arról is beszélt, szeretnék, ha a magyar lenne a legerősebb bajnokság.
A Bajnokok Ligája csoportkörében csak egy magyar csapat indulhat.
A második helyen végző Oroszországot az EHF megfosztotta ezüstérmétől, így a negyedik magyar csapat előrébb léphet.
Ilyés Annamária mind a hét bajnoki mérkőzését elveszítette a Neckarsulmerrel.
Újra szerepel Vranjes névsorában Ilyés Ferenc, aki tavaly lemondta a válogatottságot.
A magyar együttes a visszavágón legyőzte a német Kielt, de a továbbjutáshoz kevés volt.
Az Érd alaposan meglepte Görbicz Anitáékat, de az ETO történelmet írt.
A Siófok már hat góllal is vezetett, de a hajrában új lendületet kapott az FTC.
A Montpellier egyet meg tudott őrizni az első meccsen szerzett háromgólos előnyéből.
Küzdött ugyan becsülettel a magyar bajnok, de csak öt gól tudott eltüntetni a hátrányából.