Ezt gondolja a magyar válogatottról a németek világsztár focistája
Joshua Kimmich nagyon jól emlékszik a két csapat budapesti mérkőzésére.
Joshua Kimmich nagyon jól emlékszik a két csapat budapesti mérkőzésére.
Az egykori Vb- és Eb-győztes focista azt is elárulta, hogy ki a felelős azért, hogy bizonyos posztokon nem megfelelő a játékosok fejlődése.
Marco Reust hordágyon vitték le a pályáról a Dortmund legutóbbi bajnokiján.
A Borussia Dortmund csapatkapitánya súlyosnak tűnő bokasérülést szenvedett.
A magyarok után még az angolokkal játszanak a Nemzetek Ligájában.
A téli futball-világbajnokságért akaratuk ellenére súlyos árat kell fizetniük.
Eldőlt, hogy több mint 2000 magyar szurkoló előtt rendezik a találkozót.
Németország női csapata az idei Eb-ezüstért 30 ezer eurót kapott.
Többen is tiltakoztak ellene.
A DFB alelnöke szerint több figyelmet érdemelnének.
A Nationalelf a vb csoportkörében Japánnal, Spanyolországgal és Costa Ricával csaphat majd össze.
A 150 millió euróért épült edzőközpont előnyeit a korosztályos válogatottak is élvezhetik majd.
Egy nappal korábban még pályára lépett az olaszok ellen a Nemzetek Ligájában.
Szimbólum lett az angolok meccs előtti térdeléses bohóckodásából, a vereség szimbóluma. És szimbólum lett a meccs utáni magyar ünneplésből is: a hazaszereteté.
Még az idén utolérheti a legendát a magyar csapatkapitány.
Hihetetlen, de egy teljes kör után az angol és a német csapatot is megelőzik a magyarok.
A magyar szövetségi kapitány szerint senki nem mehet biztosra ellenük, és a három NL-meccsen megmutatta a magyar válogatott, hogy soha senki ellen nem adja fel a harcot.
A Puskás Akadémia játékosa, Nagy Zsolt szerint óriás boldogság volt betalálnia a magyar válogatott tagjaként a németek kapujába, és nagyon elérzékenyült a lefújás után.
Eksztázisban ünnepelte a válogatottat majdnem 70 ezer szurkoló, volt olyan focista, aki elsírta magát az ünneplést látva.
A magyar csapat egyik legjobb játékosa félelmetes formában játszott a németek elleni Nemzetek Ligája-meccs első félidejében.