Narkós gumicukor, vak bíró, legendás dobás - ez 2019-ben Amerika sportja
Mindjárt itt az év vége, ideje kiosztani díjainkat a legjobb, vagy éppen a legostobább észak-amerikai sportolók között.
Mindjárt itt az év vége, ideje kiosztani díjainkat a legjobb, vagy éppen a legostobább észak-amerikai sportolók között.
A Cleveland 45 éves trénerének ez volt az első szezonja vezetőedzőként.
Utolsóként a Philadelphia és a Tennessee jutott az NFL rájátszásába.
A Green Bay Packers nem kis erőfeszítések árán kerülte el ugyanezt a sorsot.
Korábbi csapatába tér vissza a hihetetlen ereje mellett rendhagyó nyilatkozatairól ismert klasszis.
Mindkét csapat bejutott az NFL rájátszásába.
A Baltimore lesz az AFC első kiemeltje a rájátszásban.
NFL-meccsek, a darts-vb a 9. napjához érkezett, a Barca, a Bayern, a PSG, és a City is pályára lép.
A New Orleans Saints magabiztosan nyert az Indianapolis ellen.
Seymour Siwoff a statisztikusok királya volt. Sokak szerint több volt a fejében, mint egy könyvtárban.
Állításuk szerint az emberük nem tudta, hogy tiltott dolgot művel, de már fel is függesztették.
Lamar Jackson korszakos rekordot írt át, amit a rivális játékosa is vele ünnepeltek.
A Baltimore bejutott a rájátszásba, Lamar Jackson pedig ráhajtott az MVP-címre.
Az NFL címvédőjének idén nincs szerencséje a rúgókkal. Josh Gable lehet az ötödik a poszton.
A Philadelphia életben tartotta esélyét a rájátszásra.
A 49ers és a New Orleans Saints találkozó 94 (!) pontot hozott, és egy utolsó másodperces mezőnygóllal dőlt el.
Sorozatban harmadszor kapott ki a Dallas Cowboys, de még mindig vezet.
Eladott labdák, hosszú játékok és rengeteg pont a rájátszásért folyó küzdelemben.
Három mérkőzést rendeztek hálaadás napján.
Nem bírt a Baltimore-ral a Rams védelme.