Pap Bianka negyedik lett a paralimpián 100 méteres gyorsúszásban
Száraz Evelin a hatodik, Iván Bence ugyancsak 100 méter mellen a tizenharmadik helyen végzett.
Száraz Evelin a hatodik, Iván Bence ugyancsak 100 méter mellen a tizenharmadik helyen végzett.
A világbajnok magyar úszónőt szokás szerint imádja a kamera.
Már a harmadik szezonja indult az Iron Lady által is kitalált Nemzetközi Úszóligának.
A magyar versenyzőt még három versenyszámban láthatjuk Tokióban.
Alexandra Walsh 200 méter vegyesen ezüstérmet szerzett a tokiói olimpián.
Konkoly Zsófia mindössze nyolc századmásodperccel maradt el az első helytől.
A magyar úszónő modellként is a világ élvonalába tartozik.
A magyar sztársportoló a párjával, Gelencsér Mátéval nyaral.
A vietnámi úszócsapattal hazatérve éppen a kötelező kéthetes karanténját töltötte.
Wladár Sándor szerint, ha az olimpiai arany- és ezüstérmes versenyző elhagyja Selmeci Attilát, megállhat a fejlődésben.
Késely Ajna sosem vallotta szentnek magát.
A koronavírus-járvány miatt a saját országos bajnokságukat sem rendezik meg.
A 24 éves Anton Csupkov a 2016-os riói olimpián bronzérmes lett.
A csinos magyar úszó a szabadidejében sem tud elszakadni a víztől.
Az olimpiai bajnok edzője meglepő dolgokat árult el a felkészülésről.
Az év végi rövidpályás úszó-világbajnokságon résztvevők minden korábbinál több pénzre számíthatnak.
A háromszoros olimpiai bajnok szülője azt is elárulta, hogy szerinte kivel úszott a legjobban.
Sportolóink remekeltek a nyílt vízi versenyszámokban az ötkarikás játékokon.
A magyar úszó pazar úszással lett ezüstérmes a 10 km-es távon.
Fantasztikus képpel köszöntötte a visszavonuló bajnokot a fiatal Kós Hubert.