„Néha szívesen lepihennék egy kicsit, és nem csinálnék semmit, ugyanakkor nagyon izgalmas is ez az időszak, és úgy vagyok vele, ezek a lehetőségek nem várnak meg. Amikor ott van az ember előtt, akkor kell megragadni, mert elillan" – mondta Hosszú Katinka, aki sportoló mellett csapatvezető, ötletgazda és szervező is az újonnan életre hívott úszósorozat, az International Swimming League-ben (ISL).
„Senki nem erőltette rám, én akartam ezt csinálni. Persze, hogy fárasztó, már hogyne lenne az, ráadásul egészen más ilyesmivel foglalkozni, mint úszni.
Azért ragaszkodom hozzá, hogy ezt is én csináljam, mert ha csak úsznék, nem érezném úgy, hogy mindent visszaadok a sportomnak, amivel tartozom neki.
Egyébként is, ha nem csinálnám, most valószínűleg azért siránkoznék, hogy miért kell már megint ennyit edzeni. Azt szeretném, hogy ha egyszer a hátam mögött hagyom az úszósportot, úgy emlékezzenek rám, mint egy olyan figurára, aki pozitív változásokat hozott."
Hosszú Katinka elmondása szerint remek szakemberek veszik körül, így egyéb elfoglaltságai nem befolyásolják a felkészülését a 2020-as olimpiára.
„Nem csinálnám, ha csak felmerülne a lehetőség, hogy annyi időt és energiát vesz el az úszástól, ami már negatív hatással lenne az olimpiai felkészülésre.
Szerencsére a csapatom, az Iron Swim tagjai is támogatnak, tudják ők is, hogy ez az egész azért jöhetett létre, mert én jól úszom, és ahhoz, hogy ez így menjen tovább, nekem továbbra is jól kell úsznom. A tokiói felkészülés azért nem úgy megy, ahogy azt sokan elképzelik. Az emberek úgy vannak vele, hogy aki egyszer már megcsinálta, attól másodszor is elvárják, csakhogy a helyzet az, hogy ezt nem lehet ugyanúgy megcsinálni.
A riói felkészülés brutálisan nehéz volt, de a Tokiót felvezető négyéves időszak még annál is sokkal nehezebb. És azért kell jobban megcsinálni, mert ha nem csinálod jobban, akkor utolér a mezőny. Rió óta én vagyok a bajnok, mindenki engem akar letaszítani a trónról, ráadásul láthatták, hogyan, milyen módon értem el az eredményeimet, utánozni pedig bárki tud.
Ha nem teszek meg mindent azért, hogy még jobb legyek, azzal a kudarcot kockáztatom."
Hosszú Katinka még nem tudja, milyen számokban versenyez majd az olimpián. Mint elmondta, januártól minden versenyt az olimpia felvezetésének tekint. A három számban is olimpiai címvédő továbbra is tartja, nem lenne csalódott egy tokiói aranyéremmel.
„Itt, az uszodában van száz olyan úszó, aki ölne nemhogy egy olimpiai éremért, de azért is, hogy döntőt úszhasson. Ezek után azt hallani, hogy csalódás lenne, ha csak egy aranyat nyernék. Nyilván úgy dolgozom, hogy mindent meg akarok nyerni, és tényleg mindent a felkészülésnek rendelek alá, de őszintén mondhatom, hogy egy aranynak is nagyon tudnék örülni."