Vágólapra másolva!
Bár a motorjában több mint kétszer annyi kilométer van, a Mercedes német versenyzője az idényzáró Abu-dzabi Nagydíj időmérőjének döntőjében csaknem 4 tizedet vert Hamiltonra. Miután Vettel és a Ferrari a Q1-ben eltaktikázta magát, ezért kiesett, a 3. rajtkockát Räikkönen szerezte meg a veszélyesen gyors Pérez előtt.
Vágólapra másolva!
Cikkünk folyamatosan frissül30 bejegyzés

Nico Rosberg az Abu-dzabi Nagydíj pénteki szabadedzései után azt mondta, az egész hétvégén nehéz dolga lesz Lewis Hamilton ellen, mert a sokkal régebbi motorja miatt lassabb az egyenesekben. A teljesítményén ez egyelőre egyáltalán nem látszik: a szombat délelőtti szabadedzés után az időmérő edzést is megnyerte, ráadásul komoly, 0,377 másodperces előnnyel szerezte meg zsinórban 6. pole pozícióját a csapattársa előtt.

A német továbbra sem tud különösebb magyarázatot adni arra a kérdésre, hogy miért javult ekkorát a formája a szezon végére.

– nyilatkozta az 1:40.237-es köre után. Egyelőre nem gondolkozik azon, hogy az elmúlt hetek sikerei az ő malmára hajthatják-e a vizet 2016-ban. „Most csak az jár a fejemben, hogy megnyerjem ezt a versenyt, és legyen okom ünnepelni holnap este. Persze bármi, amit idén tanulunk, az jövőre is a hasznunkra válik majd."

Hamilton azt mondta, az egész hétvégén küszködött az autója balanszával, de nem szeretné erre fogni az időmérős vereséget. „Nico nagyon gyors volt, most is remek munkát végzett" – dicsérte a csapattársát. Vasárnap természetesen a győzelemre tör majd, és már a rajtnál igyekszik előretörni, mert az abu-dzabi pályán nem könnyű előzni.

Rosberg zsinórban harmadszor nyerhet Forrás: Picture-Alliance/AFP/Hoch Zwei

Ahogy arra számítani lehetett, egy Ferrari követte a Mercedeseket, de ezúttal Kimi Räikkönen végzett a 3. helyen, miután

Sebastian Vettel óriási meglepetésre már a Q1-ben kiesett.

A német az utolsó körében lelassult, ezért először műszaki hibára lehetett gyanakodni, de később elismerte, hogy nem erről volt szó. „Csapatként rossz döntést hoztunk, azt hittük, hogy már bejutottunk a Q2-be" – nyilatkozta, hozzátéve, hogy az autójának semmi baja nem volt. Vasárnap a 16. helyről indulva kell majd átverekednie magát a mezőnyön.

Pérez nehéz futamra számít

Räikkönen 8 tizeddel maradt el Rosberg idejétől, és úgy érzi, ennél többet nem igazán lehetett volna kihozni a Ferrariból. „Az egész hétvégén úgy éreztem, hogy jó az autóm vezethetősége, de nem sikerült ideális köröket futnom. Tudtam, hogy ha összerakok egy jó kört, javíthatok" – magyarázta a finn, aki az utolsó próbálkozásával előzte meg a remekül szereplő Sergio Pérezt. A Force India pilótája a 4. hellyel is elégedett volt, de nehéz versenyre számít. „Nagyon erősek voltunk az időmérőn, az összes változtatásunk bevált" – mondta. „A versenytempónk várhatóan nem lesz ennyire jó, ezért

Boldogan nyilatkozott az 5. helyen záró Daniel Ricciardo is, aki mindkét Williamst maga mögé utasította. „Idén nem sokszor indultunk az első 5 hely valamelyikéről, de amikor igen, egész jó versenyeket futottunk" – magyarázta. „Elégedett vagyok, a versenytempónk ráadásul még jobb lehet."

A 6. rajtkockát megszerző Valtteri Bottas úgy véli, most ennyi volt a Williamsben, egyszerűen nem voltak elég gyorsak az időmérőn. „A versenytempónk azonban jobbnak tűnt, és a dobogót is lehetségesnek tartom. A Red Bull-lal és a Force Indiával biztosan harcolhatunk, kérdés, hogy a Ferrari ellen mire megyünk" – nyilatkozta. A két Williams közé Nico Hülkenberg fért be, és bejutott a Q3-ba Danyiil Kvjat és Carlos Sainz is. A Toro Rosso spanyol pilótája a Q2-ben mindössze 39 ezreddel előzte meg csapattársát, Max Verstappent az utolsó továbbjutó helyen, de a holland sem szomorkodott a 11. rajtkocka miatt.

Jenson Button a 12. helyen zárt az időmérőt, és

jobbnak érezte a McLarent, mint az idény során bármikor.

„A szezon végén ez mindig biztató" – mondta. „Ma kihoztuk az autónkból, amit lehetett, bár az utolsó körben nem volt jó a tapadás." Button elmondta, a versenye „fájdalmasabb lesz, mint az időmérő", szerinte megint csak Fernando Alonso ellen küzdhet majd. A spanyol nem jutott be a Q2-be, miután az utolsó körében defektet kapott. Nem járt sokkal jobban Romain Grosjean sem, az ő Lotusa a Q2 elején adta meg magát, és váltóhiba miatt egy mért kört sem tudott futni.

Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!

14:44
november 28, 2015
Vágólapra másolva!

Az utolsó időmérő következik

Köszöntjük kedves olvasóinkat, a 2015-ös idény utolsó időmérője következik Abu-Dzabiban. A szabadedzések alapján egyelőre úgy tűnik, Rosberg van jobb formában, a második és a harmadik gyakorlást is megnyerte. Hamilton többször is hibázott szombat délelőtt, de ha össze tud rakni egy jó kört, megküzdhet Rosberggel a pole pozícióért.

14:47
november 28, 2015
Vágólapra másolva!

Rosberg zsinórban a 6. pole-ját szerezheti

Remek formában versenyez, mióta elvesztette a világbajnokságot, a legutóbbi két futamot is megnyerte. Úgy tűnik, Abu-Dzabiban is a Ferrari kerülhet a legközelebb a Mercedeshez, de az edzéseken Force India is meglepően gyors volt.

14:50
november 28, 2015
Vágólapra másolva!

Egyre hűvösebb lesz

Helyi idő szerint délután 5 órakor kezdődik az időmérő, a vasárnapi futamhoz hasonlóan naplementében rendezik. A hőmérsékletek ezért folyamatosan csökkenni fognak, ami az autók viselkedését is megváltoztatja. Most a levegő 26, az aszfalt 30 fokos.

15:00
november 28, 2015
Vágólapra másolva!

Nasr focival melegített

A brazil így készült az időmérőre. A Sauber versenyzői között egyébként 9-9 az állás az időmérős párcharcban, Nasr és Ericsson különversenye itt fog eldőlni.

15:02
november 28, 2015
Vágólapra másolva!

Elkezdődött a Q1

A mezőny fele már a pályán van, Hamilton és Rosberg rögtön a szuperlágy gumikon hajtott ki a bokszból.

15:07
november 28, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton az élen

1:40.974-es körrel nyitott, ez majdnem egy másodperccel gyorsabb, mint Rosberg délelőtti ideje. A német a 2. helyen áll az első mért köre után, 137 ezreddel marad el Hamiltontól. Pérez megint gyors, a lágy gumikat használó pilóták közül egyelőre ő a leggyorsabb.

15:09
november 28, 2015
Vágólapra másolva!

Räikkönen a harmadik

A lágy gumik vannak a Ferrarin, 1,7 másodperc a lemaradása Hamiltonhoz képest. Vettel első próbálkozása csak a 8. helyre volt elég.

15:12
november 28, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel javított

Az 5. helyre jött fel, 1,9 másodperc a lemaradása. A szuperlágy gumikat használó Lotusok közé fért be.

15:14
november 28, 2015
Vágólapra másolva!

Kvjatnak igyekeznie kell

A kiesést jelentő 16. helyen áll a Red Bull-lal, de Ricciardo is csak a 11. A jelenlegi sorrend alapján kiesne Button, Ericsson, Stevens és Merhi is.

15:17
november 28, 2015
Vágólapra másolva!

Hülkenberg a Mercedesek mögött

A Force Indiára is feltették a szuperlágy gumikat, Hülkenberg 1 másodperces lemaradással a 3. helyre jött fel. A két Mercedes és Räikkönen a bokszban maradt, a többiek még megpróbálnak javítani.

15:20
november 28, 2015
Vágólapra másolva!

Gondok Ericsson autójával

A svédnek vissza kell térnie a bokszba, biztosan kiesik. Vettel és Alonso is veszélyben van, javítaniuk kell az utolsó körükben. Közben Pérez megelőzte Hülkenberget, mostő ő a harmadik a Mercedesek mögött.

15:22
november 28, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel kiesett a Q1-ben

Óriási meglepetéssel kezdődik az időmérő, Vettel már a második körbe sem jut tovább. Az utolsó körében nagyon lassú középső szektort futott, egyelőre nem tudni, mi történhetett. Alonso is kiesett, neki defektje volt, pedig Button a 9. helyre tudott előreugrani az utolsó percben. A kiesők sorrendje: Vettel, Alonso, Ericsson, Stevens, Merhi.

15:24
november 28, 2015
Vágólapra másolva!

A továbbjutók sorrendje

Hamilton, Rosberg, Pérez, Hülkenberg, Ricciardo, Massa, Räikkönen, Kvjat, Button, Grosjean, Bottas, Verstappen, Nasr, Sainz, Maldonado.

15:27
november 28, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel hirtelen lelassult

A 7-es kanyar után kezdődtek a problémái, a középső szektorban 12 másodpercet veszített, még nem tudni, miért.

15:29
november 28, 2015
Vágólapra másolva!

Elkezdődött a Q2

Tíz versenyző már a pályán van, köztük a két Mercedes is. Megint a szuperlágy gumikat használják.

15:31
november 28, 2015
Vágólapra másolva!

Már megy le a nap

A levegő hőmérséklete 2 fokot csökkent az időmérő kezdete óta, az aszfalté pedig egyet.

15:33
november 28, 2015
Vágólapra másolva!

Hamilton az élen

1:40.758 az ideje, 2 tizeddel gyorsabb Rosbergnél. Most egy Red Bull követi őket, Ricciardo lemaradása több mint egy másodperc a 3. helyen.

15:36
november 28, 2015
Vágólapra másolva!

Problémák több autóval

Hülkenberget figyelmeztették, hogy defektje lehet, Grosjeant pedig műszaki hiba miatt behívták a bokszba. 5 perc van hátra a Q2-ből, a jelenlegi állás alapján kiesne Button, Maldonado, Nasr, Räikkönen és Grosjean. A Ferrari finn pilótája most futja az első mért körét.

15:39
november 28, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel hibázott?

Giancarlo Fisichella szerint nem volt gond a Ferrarival a Q1 végén, Vettel egyszerűen hibázott, utána pedig visszavett a tempóból, mert azt hitte, így is továbbjut.

15:41
november 28, 2015
Vágólapra másolva!

Vettel hibázott?

Giancarlo Fisichella szerint nem volt gond a Ferrarival a Q1 végén, Vettel egyszerűen hibázott, utána pedig visszavett a tempóból, mert azt hitte, így is továbbjut. Räikkönen közben biztonságban van, a 3. helyen áll a Mercedesek mögött.

15:43
november 28, 2015
Vágólapra másolva!

Grosjean autója leállt

Váltógondjai vannak. A Lotus megpróbálta kijavítani a hibát, és visszaküldték a pályára, de az autó megállt a pálya szélén.

15:45
november 28, 2015
Vágólapra másolva!

Vége a Q2-nek

Kiesett Verstappen, Button, Maldonado, Nasr és Grosjean. A továbbjutók: Hamilton, Rosberg, Pérez, Räikkönen, Ricciardo, Bottas, Hülkenberg, Kvjat, Massa, Sainz.

15:47
november 28, 2015
Vágólapra másolva!

Nem volt baj Vettel Ferrarijával

Most nyilatkozott a Sky Sportsnak, és elismerte, hogy az autójával semmi gond nem volt. A csapattal együtt rossz döntést hozott: azt hitték, tovább fog jutni a Q2-be, ezért visszavett a tempóból.

15:52
november 28, 2015
Vágólapra másolva!

A döntő szakasz következik

Elkezdődött a Q3, Sainz kivételével mindenki a pályán van. Tíz percen belül kiderült, kié lesz a 2015-ös idény utolsó pole-ja.

15:54
november 28, 2015
Vágólapra másolva!

Rosberg kezdett a legjobban

1:40.738-as idővel állt az élre az első mért körök után, majdnem 3 tizeddel volt gyorsabb Hamiltonnál. A brit még a remek kört futó Pérezt is csak másfél tizeddel tudta megelőzni. Räikkönen a 4., az ő hátránya már fél másodperc.

15:59
november 28, 2015
Vágólapra másolva!

Szinte mindenki a bokszban

A többség a második mért körére készülődik, Sainz az elsőre. Úgy tűnik, a Red Bullok fogják kezdeni a második fordulót, már hajtanak ki a bokszból.

16:01
november 28, 2015
Vágólapra másolva!

Mindenki a pályán

Perceken belül kiderül, kié lesz a pole. A Mercedesek közül Hamilton fogja először befejezni a körét.

16:03
november 28, 2015
Vágólapra másolva!

Mindenki a pályán

Perceken belül kiderül, kié lesz a pole. A Mercedesek közül Hamilton fogja először befejezni a körét.

16:04
november 28, 2015
Vágólapra másolva!

Rosberg nagy előnnyel a pole-ban

Zsinórban a 6. versenyen indulhat az élről, miután fantasztikus kört futott, 1:40.237-es idejével Hamiltonra is 0,377 másodpercet vert. Räikkönen végül megelőzte Pérezt, 7 tizedes lemaradással a 3. A további sorrend: Pérez, Ricciardo, Bottas, Hülkenberg, Massa, Kvjat, Sainz.

16:06
november 28, 2015
Vágólapra másolva!

Hihetetlen volt Rosberg köre

Ezt Niki Lauda nyilatkozta a Sky-nak. Pedig Rosberg pénteken arra számított, hogy az egész hétvégén hátrányban lesz, mert a régi motorja miatt lassabb az egyenesekben. Köszönjük a figyelmet! Hamarosan jelentkezünk az eredménylistával és az összefoglalóval.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!