Leállították a munkát a Ferrarinál
![ferrari gyár maranello](https://cdn.origo.hu/2024/02/4iAleVP6x2DcH0EnAPtREUPph7FHhAFR77z4bk7kvfA/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzMzMWJmN2ZlZGQ1MDQ3YzRhYjVlZjQ5MmVlMWVmZTE1.webp)
Kedd reggel újabb, a Richter-skála szerint 5,8-as erősségű földrengés volt az észak-olaszországi Emilia Romagna tartományban - az epicentruma Bolognától 40 kilométerrel északra volt -, ahol május 20-án szintén bekövetkezett egy több halálos áldozatot követelő földmozgás. Az első jelentések szerint a keddi földrengésben hatan-kilencen vesztették életüket, sok épület összedőlt, és többen a romok alatt rekedtek.
A rengéseket a Ferrari maranellói központjában is észlelték, amely 50 kilométerrel nyugatra található Bolognától. Bár egyelőre nincs hír róla, hogy az épületben keletkezett-e kár, a vállalat úgy döntött, felfüggesztik a munkát mára, és az összes dolgozót hazaengedik. Ez a Forma-1-es részleget is érinti. "A földrengés után a csapat úgy döntött, hogy befejezi a munkát a gyárban. Mindannyian hazamegyünk" - közölte Twitteren a bajnokságot vezető Fernando Alonso.
A Ferrari F1-es csapata már a hétvégi Monacói Nagydíj utáni sajtóközleményében is megemlékezett az előző földrengésről, részvétüket fejezték ki az áldozatok családtagjainak. A Ducati motorgyár Bologna mellett található üzemében szintén leállították a keddi munkát.