Vettel már 2008-ban felvette a kapcsolatot a Ferrarival
![Forma-1, Sebastian Vettel, Red Bull](https://cdn.origo.hu/2024/02/va6Ek4Uk4hRxo-TYZcNetfx2LOt3csa0_dm-SeOe4HY/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzgyNjI4Y2U0ZGI3OTQ3YzNiMzQwNzllNzNmMmM0Yzcw.webp)
A Ferrari csütörtökön hivatalosan is bejelentette, hogy a Red Bulltól távozó Sebastian Vettel a 2015-ös idénytől náluk folytatja a pályafutását. A csapattal hároméves szerződést kötő német elmondta, gyerekkora óta arra vágyott, hogy egyszer a Ferrari színeiben versenyezhessen, ezért egy álma vált valóra az átigazolással.
Vettel elárulta, a Ferrari iránti rajongása a kilencvenes években kezdődött, amikor gyerekként látta példaképe, Michael Schumacher sikereit. „Ez váltotta ki a lelkesedésemet. Nem tudtam ellenállni a csábításnak, hogy egyszer én is egy ilyen piros autóval legyek sikeres – ez nagyon fontos tényező volt a döntésemben" – mondta, majd hozzátette, felnőttként még inkább át tudta érezni az istálló körüli mítoszt. „A Ferrari vonzereje alól egyetlen versenyző sem tudja magát kivonni. Az utcai autóik is különlegesek – az ember érzi, hogy élnek, és saját lelkük van. Remélem, az is legalább ilyen jó érzéseket kelt majd bennem, amikor először beleülök egy Forma-1-es Ferrariba."
A sajtóban már évekkel ezelőtt felröppentek olyan híresztelések, melyek szerint Vettel a Ferrarinál képzelte el a jövőjét, és a német elárulta, a pletykák nem is voltak alaptalanok. „Már 2008-ban beszéltem az akkori csapatfőnökkel, Stefano Domenicalival a közös jövő lehetőségéről" – mondta. „Akkoriban ez persze még a jövő zenéje volt. Számomra az volt a legfontosabb, hogy kiaknázzam a Red Bullnál adódott lehetőségeimet, és egyébként is szerettem volna hűséges maradni hozzájuk."
Vettel hozzátette, „akkoriban senki sem gondolta volna", hogy később négy világbajnoki címet szerez a Red Bull színeiben. A sikerszériát nem akarta csapatváltással megszakítani, de Maranellóról eközben sem feledkezett meg. „A Ferrarival ebben az időszakban is folyamatosan tartottam a kapcsolatot. Hiába harcoltam ellenük a pályán, nagy tisztelet volt közöttünk."
A német végül azért döntött az idei távozás mellett, mert a Red Bull teljesítménye 2014-ben visszaesett, ezért a szerződése lehetővé tette, hogy másik csapathoz szerződjön. „A szezon első felében elért gyengébb eredmények után világossá vált, hogy lehetőségem lesz elhagyni a Red Bullt. Ekkor kezdtünk komolyabban is tárgyalni. A Ferrari egyértelműen érdeklődött irántam, és a kapcsolat is megvolt közöttünk" – magyarázta. „Ez volt a megfelelő időzítés."
Noha hónapok óta tudta, hogy jövőre a Ferrari versenyzője lesz, azt állítja, nem volt nehéz titokban tartania a hírt. „Nincs menedzserem, aki bármit is kikotyoghatott volna" – mondta. „Ha kevés emberrel osztjuk meg a tényeket, akkor nem lesz gond. Ha valaki olyan hülye, hogy szombat délután, a versenypályán kezd el tárgyalni, akkor ne csodálkozzon, hogy pletykálni kezdenek róla."
Bármennyire izgatott Vettel a jövő miatt, nem tagadja, hogy megviseli a szakítás az őt gyerekkora óta támogató Red Bull-lal. „Nem arról van szó, hogy összevesztem velük, vagy bármi ilyesmi történt volna" – nyilatkozta. „Az elmúlt 15 évben a Red Bull-lal együtt nőttem fel. Rengeteg ember a szívemhez nőtt, ezért borzasztó nehéz volt meghozni ezt a döntést. Ugyanakkor ott volt a csábítás, hogy belevághatok egy új kihívásba, és ez végül erősebbnek bizonyult. A döntésem a Ferrari mellett szól, de nem a Red Bull ellen."
Vettel tisztában van vele, hogy az eredmények szempontjából az olaszoknál sem lesz könnyebb dolga, mintha a Red Bullnál maradt volna, hiszen az osztrákok idén is jobban teljesítettek a Ferrarinál.
„A legkönnyebb megoldás az lett volna, ha maradok a Red Bullnál – itt ismerem a csapatot, az embereket, az erősségeinket és a gyenge pontjainkat" – mondta. „Minden változás egyfajta ugrás az ismeretlenbe, ezért kockázatokat is rejt magában. De én jól átgondoltam a döntésemet – ha nem hinnék benne, hogy sikeres lehetek az új csapatommal, nem mertem volna belevágni az új kihívásba."
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!