Mercedes driver Lewis Hamilton of Britain drives his car during the qualifying session of the Formula One Japanese Grand Prix in Suzuka on September 26, 2015. AFP PHOTO/Toru YAMANAKA
Vágólapra másolva!
De Nico Rosberg is azt mondja, hogy az utolsó körében gyorsult volna, ha nincs Danyiil Kvjat balesete. Úgy érzi, annyira jó a Mercedes, mintha sínen húznák.
A Japán Nagydíj időmérője egyértelmű válasszal szolgált arra a kérdésre, hogy a Mercedes tartós válságba került-e a Szingapúri Nagydíjon: a csapat újra magabiztosan kisajátította az első rajtsort, vagyis az egy héttel ezelőtti gyenge teljesítmény csak kisiklás volt.
"Jó, hogy visszanyertük a formánkat. Ez nagy öröm" - kommentálta az időmérőt Toto Wolff, a csapat vezetője.
A pole pozícióért vívott küzdelemből idén mindössze másodjára jött ki győztesen Nico Rosberg. A német a Q3 első felében futotta meg 1:32.584-es körét, melyet később senki sem überelhetett, mivel Danyiil Kvjat palánknak csapódott az utolsó percben, és piros zászlóval leintették az időmérőt. A 76 ezred hátrányban záró Hamilton úgy érzi, megdönthette volna csapattársa idejét.
Az első körömben a 7-es, illetve az utolsó kanyarnál is vesztettem időt"
- mondta. "A második körömet elég jónak éreztem, a 7-es kanyarnál már 2 tizeddel gyorsabb voltam, de ez már nem számít."
Lewis Hamilton első mért köre nem sikerült tökéletesre a Q3-ban Forrás: AFP/Toru Yamanaka
Rosbergnek lett volna válasza
Rosberg azonban figyelmeztetett, hogy neki is lett volna válasza. "Szerintem bennem is maradtak tartalékok" - közölte. "Fantasztikus ez az eredmény, a nehéz szingapúri hétvége után visszatértünk a szokásos erős formánkhoz. Nagyszerűen teljesített az autó. Szinte hibátlan kört futottam, elégedett voltam vele."
"Nehéz nap volt, mert tegnap nem tudtunk rendesen gyakorolni, két edzés is gyakorlatilag elmaradt" - utalt az esőáztatta péntekre. "A mai edzésen előbb a versenyre készültünk sok benzinnel, aztán az időmérővel foglalkoztunk. Aztán jött a kvalifikáció, és az autó lenyűgöző volt,
mintha sínen húzták volna. Szuzukában ez nagyon élvezetes."
Egyből jó volt az autó, ahogy kihajtott a garázsból Forrás: AFP/Kazuhiro Nogi
Rosberg tavaly is a pole-ból indult Szuzukában, de az esőben hibázott, így csapattársa mögött ért célba. Ezt most pláne nem engedheti meg magának, hiszen 41 pontos hátrányból várja a japán futamot.
Ha még gyorsabban szeretne értesülni a Forma-1 legfrissebb fejleményeiről, vagy kíváncsi a kulisszák mögötti érdekességekre, kövessen minket a Twitteren, és figyelje az egész nap rendszeresen frissülő szürke dobozt a jobb oldali hasábban!
Az utolsó olyan Európa-bajnokságon, melyen négycsapatos végjátékot rendeztek egyetlen mérkőzés sem dőlt el 90 perc alatt. Az 1976-os torna két elődöntője és bronzmérkőzése 120 perces csatát hozott, míg a fináléban ennyi idő sem volt elég a döntéshez. Komoly tétmeccsen ekkor debütált a 11-es párbaj, és ezt Panenka ikonikus mozdulatának köszönhetően Csehszlovákia nyerte az NSZK ellen.