Lewis Hamilton of Mercedes during an interview ahead of the Formula 1 Grand Prix of The Netherlands at Zandvoort circuit in Zandvoort, Netherlands on September 1, 2022. (Photo by Jakub Porzycki/NurPhoto) (Photo by Jakub Porzycki / NurPhoto / NurPhoto via AFP)
Vágólapra másolva!
A Mercedes versenyzője a Holland Nagydíj előtt egy 2011-es mondatára utalt vissza, és az akkori kijelentését kijavítva dicsérte a Red Bull csapatát.
Lewis Hamilton a McLaren pilótájaként tizenegy éve azt nyilatkozta a Red Bullról, hogy az akkori csapatától és
a Ferraritól eltérően az „csak egy italgyártó cég, akik nem tudni, mit terveznek".
A Red Bull azonban akkor már egy-egy egyéni és konstruktőri világbajnoki cím tulajdonosa (címvédője) volt, azóta pedig 2011 és 2013 között szintén begyűjtötték mindkét címet, tavaly pedig Max Verstappen révén az egyéni győzelem ismét az övék lett.
Hamilton már McLaren-pilótaként is megtapasztalta a Red Bull erősségét, akkor azonban még ezt nem ismerte el Forrás: Getty Images/2011 Getty Images/Clive Mason
A Holland Nagydíj előtt arról kérdezték a brit pilótát, hogy mit gondol Verstappen idén nyújtott teljesítményéről, a holland helyett a Red Bullt dicsőítő válaszában pedig Hamilton az akkori mondatára is tett visszautalást.
„Maga a csapat nagyszerű, amely egy ideje már kiváló autókat csinál. Korábban nagyon magas volt a hasmagasságuk, és a légellenállásuk is nagyobb volt, de szerintem
mostanra ők is rájöttek, hogy nem a motorjuk gyengébb a többiekénél, hanem elsősorban a légellenállás jelentette a problémát.
Fantasztikus munkát végeztek" – nyilatkozta Hamilton.
„Bármit is mondtam korábban a csapatról, nem negatívan értettem. Azt hiszem, évekkel ezelőtt mondtam valami olyasmit, hogy ők egy italgyártó cég, amivel azt akartam kiemelni, hogy egy autógyártóban inkább megbíznék.
De tévedtem velük kapcsolatban, mert nagyszerű munkát végeznek.
Adrian [Newey, a Red Bull technikai főigazgatója] a szívóhatású (ground effect) autókról írta a szakdolgozatát, így nem olyan meglepő, hogy ilyen lenyűgöző autót tudott tervezni idén. De hiszek a Mercedes fiatal munkatársaiban és abban, hogy mi is fel tudunk zárkózni hozzájuk."
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!
Tudta-e?
Magyarország az idei olimpia kezdetéig szerzett 184 aranyérmét 15 sportágban gyűjtötte. Ezen a téren a legeredményesebb sportágunk a vívás, ezt követi a kajak-kenu és az úszás. Egy aranyérmet szereztünk cselgáncsban, Kovács Antal révén, és a művészeti versenyek során, ez utóbbit dr. Mező Ferenc érdemelte ki.