A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaMagyarország-Kanada
HUNMagyarország
21:00KézilabdaArgentína-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Elképesztő mérföldkőhöz ért a Ferrari Forma-1-es csapata, amely a hétvégi Belga Nagydíjon megszerezte az istálló történetének tízezredik konstruktőri pontját.

Az olasz istálló a Forma-1 közel 75 éves fennállása óta messze a legsikeresebb csapat, vasárnap Spa Francorchamps-ban pedig újabb kulcsfontosságú mérföldkőhöz ért, ugyanis 

első csapatként érte el a tízezredik pontját a sorozatban.

 Története során 15 egyéni- és 16 konstruktőri vb-címet szerzett eddig a Ferrari, emellett 245 futamgyőzelmet és 818 dobogós helyezést tudhat magáénak a sportágban.

F1 Belgian Grand Prix, Ferrari, Chrales Leclerc
A Ferrari első csapatként lépte át a tizezer pontos álomhatárt az F1-ben
Fotó: Anadolu via AFP

A Ferrari történelmi sikeréhez persze George Russell kizárása is kellett. A Mercedes pilóta ugyan elsőként haladt át Belgiumban a célvonalon, de a futam után túlságosan könnyűnek találták az autóját, ezért elvették a győzelmét. Így Lewis Hamilton és Oscar Piastri mögött Charles Leclerc végzett a harmadik helyen, míg csapattársa, Carlos Sainz a hatodik pozícióban zárt. 

A Ferrari mögött az F1 történetének második legeredményesebb csapata a címvédő Red Bull, amely eddig 7656 pontot gyűjtött, a harmadik helyen pedig a Mercedes áll 7448 egységgel.

Kapcsolódó cikkek:

Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!