A 33 éves játékos – aki korábban a DVSC csapatkapitányként szerepelt a Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is - az előző szezont a Puskás Akadémia FC együttesében töltötte, ahol 21 mérkőzésen lépett pályára. Szakály négyszeres magyar bajnok és háromszoros Magyar Kupa győztesnek mondhatja magát a DVSC csapatával. Egyénileg a HLSZ szavazásán a 2011/2012-es szezon legjobb játékosának járó Bozsik József-díjat kapta meg, két idénnyel később (2013/2014) pedig a RangAdó Díjátadó gálán a szezon legjobb játékosa díjat zsebelhette be.
„A tulajdonosi megkeresést követően beszéltem a feleségemmel, de sokat nem kellett gondolkodnunk, ez volt az a lehetőség, amire vártam.
Az Újpest egy nagy, tradicionális klub olyan szurkolókkal, háttérrel és remélhetőleg olyan jövővel, ami tiszteletet parancsol. Úgy gondolom, hogy Magyarország egyik legjobb klubjához igazoltam
- mondta a klub hivatalosa honlapjának Szakály Péter, aki a 17-es mezszámot választotta magának.
Nem szeretnék a céljaimmal kapcsolatban hangzatos nyilatkozatokat tenni, mindig is olyan ember voltam, aki magasra rakta a lécet magának.
A realitás talaján maradva azt mondom, hogy ez a csapat képes odakerülni a dobogóra és indulni a nemzetközi kupában.
Még a bajnokság elején vagyunk, a minőség megvan, és természetesen szeretnénk a Magyar Kupában is jól szerepelni, ezek lehetnek a realitások".
Az Újpest FC munkatársai mindent megtesznek azért, hogy Szakály Péter játékengedélye és az egyéb papírjai elkészüljenek időre, így szombaton akár pályára is léphet a Honvéd elleni fővárosi rangadón.