Folytatódnak az autópálya-felújítások - több szakaszon is lehetnek torlódások

Vágólapra másolva!
Szinte valamennyi hazai autópályán sor kerül felújításokra a következő hetekben, ezért több autópálya-szakaszon is találkozhatnak az autósok forgalmi korlátozásokkal.
Vágólapra másolva!

Ezen a héten ismét több olyan hazai autópályára vonultak fel a munkagépek, amelyeken az elmúlt egy hónapban szünetelt a munkavégzés. A Magyar Koncessziós és Infrastruktúra Fejlesztő (MKIF) honlapján megjelent tájékoztatás szerint a következő hetekben az M3-as mellett már az M1-es és M7-es autópálya több szakaszán is találkozhatnak az autósok forgalmi korlátozással.

Az MKIF tájékoztatása szerint az M1-es és M7-es mellett az M70-es, M8-as és M3-as több szakaszán lesznek szintrehozási munkálatok, így például az M7-esen a Balaton irányában Martonvásár térségében is találkozhatnak az autósok munkagépekkel, emiatt a hét végén a csomópont is zárva lesz.

Az MKIF hároméves programja szerint 2025-re a főpálya 43 százaléka újul meg, idén 20 százalékát tervezik befejezni. 

A legtöbb felújítást 2024-ben az M3-ason végzi el az üzemeltető, az ígéret szerint jövő szeptemberben befejezik a szintrehozási munkálatokat.

Ennek oka, hogy legkésőbb 2025 őszén el kell indulnia az M1-es bővítésének. Ezzel egyébiránt egy 10 éves fejlesztési folyamat veszi kezdetét jövőre - írja a Világgazdaság.

Az alábbi táblázatban szereplő szakaszokon kerül sor autópálya-felújításokra:

 

Az Origo beszámolt arról, hogy a Magyar Koncessziós Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. által üzemeltetett 1237 kilométer hazai gyorsforgalmi út 43 százaléka, azaz 538 kilométer fejlesztések révén a többi úttal azonos műszaki szintre kerül.

A burkolatok szintrehozása során 

2023-ban már a teljes főpálya 19 százaléka megújult: 3,6 millió négyzetméteren cserélték a régi, tönkrement burkolatot új aszfaltra.

Nem csak a felső kopó-, hanem ahol szükséges volt, ott a kötő- és alapréteget is cserélték, sőt bizonyos helyeken a mélyebb szerkezeti részeket is javítani kellett. 

Az elvégzett burkolatcsere négyötöde az M7, M3, M1 autópályákon történt, csak ezeken a sztrádákon 2,8 millió négyzetméteren dolgoztak.

A szintrehozás mellett megújult 106 híd és felüljáró, 140 pihenőben kiépítették a szelektív hulladékgyűjtés rendszerét.

További részleteket ide kattintva olvashat a témában.


 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!