Az előző szezonban BL-döntős Liverpool eddig csak két meccs nyert a bajnokságban.
Az FIA megnézi, hogyan lehet javítani az autómentési folyamatokon.
Így reagáltak az F1-es versenyzők a suzukai szervezők óriási hibájára. Pár éve egy hasonló eset Jules Bianchi tragédiáját okozta.
Marco Rossi csapata kedvező csoportba került a 2024-es Eb-selejtezőben. Bemutatjuk, kik lesznek a csoportellenfelek.
A 25 éves holland a teljes szezont uralva csodálatos versenyzéssel kétszeres világbajnokká vált. Portré.
Az elmúlt öt meccsen nyeretlen maradt a csapat.
A spanyol pilóta szerint bizonyos körülmények között jó eséllyel javíthat a rajtpozícióján.
A McLarentől kirúgott pilóta elárulta, láthatjuk-e őt a 2023-as rajtrácson.
Ezzel már csak két üres ülés maradt a jövő évi mezőnyben.
Egy világbajnok focista taszította le őket a trónról.
Hosszú ideje nem talált legyőzőre.
Elterült a földön és ápolni kellett.
A 81-szeres válogatott szélső állandó térdsérüléssel küszködik, és emiatt hagy fel majd a játékkal.
A madridiak olasz edzője, Carlo Ancelotti nem zárta ki, hogy pihentetni fogja a csatárt a jövő heti Barcelona elleni rangadóra.
Már nem csak meccsek alatt rabolják ki a lakásukat, hanem akkor is, ha otthon vannak. Ha máshogy nem megy, kegyetlenül össze is verik őket.