Budapesten belül új helyszíne lesz a legrangosabb európai kupa végjátékának.
Egy állítólagos szexuális zaklatás miatt siklott ki a karrierje.
A 13. helyen kiemelt Denis Shapovalov Lorenzo Sonego ellen nyert a római salakpályás tenisztornán, de az egyik ítélet után csúnyán odaszólt a római közönségnek.
Nincs harag a két barát között, és ahogyan ők, úgy Norris és Gasly is megbeszélik a történteket.
A háromszoros Grand Slam-bajnok márciusban tért vissza, ám egészen eddig nem tudott meccset nyerni.
A 19 éves játékos idén már négy ATP-trófeát gyűjtött be.
A Manchester United történetének legdrágább igazolása másodszor távozhat ingyen az Old Traffordról.
A spanyol pilóta mellett Ricciardót és Magnussent is szankcionálták az utolsó körök miatt.
A magyar teniszező pályafutása 35. tornagyőzelmét aratta párosban.
Amikor így játszik, akkor lehetetlen legyőzni a magyar sztárcsapatot.
A bennmaradásért küzdő Troyes fontos pontot szerzett Párizsban.
Az első félidőben Croizet szemfüles góljával az Újpest szerezte meg a vezetést, majd a második félidőben Nemanja Nikolics egy szép lövéssel egyenlíteni tudott.
Az ötszörös BL-győztes Győri Audi ETO KC, a címvédő norvég Vipers Kristiansand, a francia Metz, és a dán Esbjerg várja a négyes döntő keddi sorsolását.
Kaposvárról, fantasztikus hangulatban indult a harmadik, 201 kilométeres szakasz.
Mikel Arteta csapata egy pontra megközelítette a harmadik Chelsea-t, a Leeds United lecsúszott a kieső helyre a Premier League-ben.