Három meccset rendeznek az NB I-ben, folytatódik a pekingi téli olimpia, de kosárlabda és kézilabda is színesíti a programot.
A PSG 1-0-ra nyert a Rennes ellen.
Mindhárom magyar játékos szerephez jutott a Köln ellen.
Korábban már volt az AEK Athén vezetőedzője.
A 14 fős keretben helyet kapott a honosított Mikael Hopkins is.
Egyes versenyek akár kétezer kilométerre is lehetnek a katalán nagyvárostól.
A szerb világelső csak akkor vehet részt a Monte Carlo Masters 1000 elnevezésű tornán, ha betartja a szabályokat.
Változatlanul a belgák állnak az élen.
A kevés játéklehetőség miatt kérte szerződése felbontását Faluvégi Rudolf.
Hubert Strolz az alpesisízők férfi kombinációs számában az 1988-as, calgaryi játékokon lett aranyérmes. Harmincnégy évvel az apja diadala után a fia is ugyanebben a számban győzött.
Az eset után egy időre félbe is kellett szakítani a férfi kombináció első futamát.
A piros-feketéknél a kiválóan játszó Rafael Leao egy, a francia Olivier Giroud két gólt szerzett a római csapat ellen.
A szélső a Bayern és a Liverpool mellett az Internazionaléban és a Stoke Cityben is játszott.
A spanyol bajnokság góllövőlistáját vezető francia csatár még január végén, az Elche elleni bajnokin sérült meg.
Krueger John-Henry megnyerte a B döntőt, Jászapáti Petra továbbjutott 1000 méteren.