Vágólapra másolva!
Elítéltek egy matektanárnőt, aki bevallotta, hogy szexuális kapcsolat volt közte és egy kiskorú, 16 éves diákja között Missouri-ban.
Vágólapra másolva!

A 26 éves Hailey Clifton-Carmacket letartóztatták, mert intim kapcsolata volt az iskolában ahol tanított az egyik diákkal. A tavaly november és december közötti találkozások azután történtek, hogy a nő szándékosan kihívó viseletben jelent meg az órákon - számolt b a The Express Tribune.

A nőt gyermekmolesztálással és gyermek veszélyeztetésével is megvádolták. 

Kiderült a tanárnőt többször is megrovásban részesítette az iskola, mert túl közel került a diákjaihoz. Az intim viszonyról végül az érintett fiú számolt be az iskolának - írja a Mirror.

A tinédzser apját gyermek jólétének veszélyeztetésével vádolták meg, miután kiderült, hogy tudott a kapcsolatról, de nem tett semmit - írja a Bors.

Az Origo korábban arról is beszámolt, több mint 17 év börtönt kapott egy volt kaliforniai középiskolai tanár, aki titokban gyerekeket rögzített az iskolai fürdőszobákba felszerelt rejtett kamerákkal. Azt megelőzően pedig arról érkeztek információk, hogy egy New-York-i tanárt azért tartóztattak le, mert fojtogatta diákját.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!