Vágólapra másolva!
Félúton van a Vasas és a Domino-BHSE a vízilabda bajnokság döntője felé, miután az alapszakaszban elért sikerük után az elődöntő első összecsapásán, a négy győzelemig tartó párharcban, másodszor nyertek a BVSC, illetve az FTC ellen. A vasutasok bírói műhibára hivatkozva megóvják a mérkőzést.

Domino-BHSE - FTC 8-4 (1-2, 4-0, 2-1, 1-1)
Kőér utca, 500 néző
vezette: Németh, Vojvoda
gól: Fodor 3, Biros 2, Kiss G., Molnár, Vári 1-1, illetve Székely, Lehmann 2-2

Az FTC fél játékrész alatt 2-0-s előnyt szerzett, de ezzel el is lőtte puskaporát. A folytatásban a Honvéd idei legjobb játékát produkálta, látványos akciógólokat lőtt, és a kirobbanó formában játszó Fodor vezérletével fölényes sikert aratott. Ez már a második győzelme, azaz "csak" újabb kettőre van szüksége a döntőbe jutáshoz. A következő összecsapásra hétfőn 19 órakor kerül sor a Népligetben.

Sporttörténeti jelentőségű esemény volt, hogy a http://www.domino-bhse.hu címen élő internetes közvetítést adtak a találkozóról. Ez a vízilabda esetében Magyarországon először fordult elő, ezentúl azonban mindig így lesz, amennyiben a bajnokcsapat aktuális mérkőzését a televízió nem adja.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!