A kézilabda-történelem leghosszabb mérkőzését tudhatja maga mögött a magyar nőikézilabda-válogatott, amely a horvátországi világbajnokság középdöntőjének második fordulójában úgy ért el 24-24-es döntetlent Norvégia ellen, hogy 32 perc után még 14-11-re vezetett, majd közel kétórás áramszünet után folytathatta a találkozót.
Egészen elképesztő rendezési hiányosságok merültek fel már korábban, az előző helyszíneken is. Érthetetlen, hogy a Nemzetközi Kézilabda Szövetség hogyan engedhette a világbajnokság közeledtével, hogy a helyiek ilyen összevisszaságban vágjanak neki az eseménynek. Azt persze nem várhattuk el, hogy világbajnokság közben lépjenek fel határozottabban, hiszen Raymond Hahn, a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) főtitkára után az elnök, Hassan Musztafa is elégedett volt mindennel. "Azt hiszem, a világbajnokság minden résztvevője nevében mondhatom, Horvátország nagyszerű rendező, kiváló munkát végzett" - vélte az IHF első embere, igaz, a múlt hét végén azt még nem tudhatta, villanyszerelőkre is szükség lehet Rijekában.
A csapatok a szűkös szálláshelyek, az újságírók a silány bánásmód ellen lázongtak, a fejetlenségben a televíziós társaságok diktálták a meccsek kezdési időpontjait, a városok szamizdat jellegű eseményként kezelték az eseményt - mindez, úgy tűnik, még belefért a "kiváló" kategóriába.
|
A közjáték Görbiczéket zavarta meg jobban, akik 14-11-es vezetésről végül döntetlenre "adták" a mérkőzést, igaz, talán most jött ki a fáradtság a leginkább a lányokon. S pihenésre nincs idő: ahelyett, hogy győzelemmel már biztos elődöntős lenne a csapat, a már olimpiai résztvevő ukránok ellen sordöntő mérkőzés vár Radulovicsékra.
Ukrajna ellen eddig tizennégy alkalommal meccselt a magyar nemzeti csapat, 11 győzelem mellett három vereséget szenvedtünk, a legutóbbit éppen az utolsó, tavalyi Turcsin-kupán lejátszott találkozón (31-32). Szívesen emlékezünk viszont a 2000. december 17-én lejátszott romániai Eb-döntőre, ahol a hosszabbításban 32-30-ra nyert együttesünk, s lett Európa-bajnok.
Az ukránok eddig a vb meglepetését jelentik, "szedett-vedettnek" tűnő válogatottjuk remekül muzsikál. Ráadásul a keretben két jó ismerős is akad: Ganna Szukalo a Vác, Irina Csernova pedig a Vasas játékosa.
Ami a számolást illeti: győzelem esetén csoportelsőként jutunk az elődöntőbe, döntetlennél és vereségnél a norvégoktól függ a sorsunk. A skandinávok a szlovének ellen lépnek pályára (még az is előfordulhat, hogy háromgólos vagy nagyobb vereségünk és norvég-szlovén döntetlen esetén kiesünk). A másik csoport még kacifántosabb, a hat csapat közül egyedül az osztrákok búcsúztak el eddig, öten pedig még reménykedhetnek.