A csoportból még öt mérkőzés van hátra, s számos forgatókönyv elképzelhető. Az biztos, hogy a magyarok a német válogatott vasárnapi 26-25-ös legyőzésével életben tartották esélyüket a legjobb négy közé jutásra, amit kizárólag úgy valósíthatnak meg, ha megverik Romániát, amelyik vasárnap kikapott Hollandiától.
A magyar női kézilabda-válogatott egy utolsó másodpercig kiélezett csatában 26-25-re legyőzte Németországot a franciaországi Európa-bajnokság középdöntős csoportkörének második mérkőzésén. Kim Rasmussen csapata óriásit harcolt, és akkor sem tört össze, amikor a németek a második félidő közepén átvették a vezetést. Borzasztóan indult Kim Rasmussen csapata számára a középdöntő, miután pénteken 38-25-re kikaptak a címvédő, de Nancyban nulla ponttal érkező norvégoktól.
Azonban a siker sem jelentene biztos továbbjutást. Amennyiben két csapat azonos pontszámmal zárja a középdöntőt, közöttük az egymás elleni eredmény rangsorol,
ez a spanyolok, a németek és a románok esetében a magyaroknak kedvezne,
a hollandok és a norvégok esetében nem.
Ha kettőnél több csapat végez ugyanannyi ponttal, akkor közöttük - az egymás elleni eredményeikből számolt - minitabella dönt, ami a gólkülönbség miatt nem lenne előnyös a magyar válogatottnak.
Abban az esetben, ha kedden a románok legyőzik a spanyolokat, a norvégok pedig a hollandokat, majd szerdán a spanyolokat is megverik, a mieinknek abban a tudatban kell pályára lépniük Románia ellen, hogy győzelem esetén sem lehet elődöntős.
Mindkét középdöntő-csoportból az első két helyezett jut az elődöntőbe, a harmadik pedig az ötödik helyért játszhat, ugyancsak Párizsban. Utóbbira a románok elleni döntetlennel is maradna esélye a magyar csapatnak, de még egy győzelemmel is lemaradhat róla, ha szerencsétlenül alakulnak az eredmények.
Az Eb-győztes kvótát szerez a 2020-as tokiói olimpiára, s a további két dobogóshoz hasonlóan kijut a jövő decemberi, kumamotói világbajnokságra.
A II. csoport további programja:
kedd:
Spanyolország-Románia 18.00
Hollandia-Norvégia 21.00
szerda:
Spanyolország-Norvégia 15.45
Magyarország-Románia 18.00
Hollandia-Németország 21.00
Az állás: 1. Hollandia 6 pont/3 mérkőzés, 2. Románia 4/3 (84-76), 3. Németország 4/4 (111-110), 4. Magyarország 4/4 (108-117), 5. Norvégia 2/3, 6. Spanyolország 0/3