BL-bronzérmes játékossal erősített a Vasas
![Vasas, röplabda, Sila Caliskan](https://cdn.origo.hu/2023/12/BGVt9OIXROKcJmJOLSs7o554lSePKuQ_CSCQ5kkos2o/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzQxNWViMmNiYmJjMDRjNWFiYjIwNDg3MGJmNTczZTI3.webp)
A fővárosi együttes honlapja szerint az eddigi feladó, a Puerto Ricó-i Jennifer Noguerasnak "új impulzusokra volt szüksége", így az egyesület nem gördített akadályt a távozása elé.
A 24 éves Caliskan ezt megelőzően a török élvonalbeli Can Genclik Kale csapatában játszott, míg 2018 és 2020 között a Fenerbahcét erősítette. Az isztambuli együttessel - melynek vezetőedzője a szerb válogatottal világ- és Európa-bajnok Zoran Terzic - 2019-ben harmadik helyen zárt a Bajnokok Ligájában.
A piros-kékek szombaton a harmadik számú európai kupasorozatnak számító Challenge Kupában 2018-ban győztes center, Aikaterina Giota szerződtetését jelentették be. Az Olimpiakosztól érkezett 30 éves görög röplabdázó Caliskanhoz hasonlóan az idény végéig szóló szerződést írt alá a klubbal.