Négygólos hátrányból várja a döntő visszavágóját a Dunaújváros a LEN Kupában
![GURISATTI Gréta](https://cdn.origo.hu/2023/12/elcgRSvhc96Y0Y2d3gRPPsC1XW4F3r1UMxMnWTlaWRs/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzJlNjgzNzE4MDY0ZjQ1M2JiOTkxOGU4MmM2N2EzM2Jk.webp)
Mindkét gárda egy-egy alkalommal nyerte már meg a LEN Kupát: a Dunaújváros 2018-ban, az Etnikosz Pireusz 2010-ben. A magyar csapat négyes döntőben diadalmaskodott, a görög együttes klasszikus oda-visszavágós párharcban. A Dunaújváros tavaly is pireuszi riválissal találkozott nemzetközi kupa fináléjában: az Euroligában az Olimpiakosszal szemben maradt alul küzdelmes összecsapáson 7-6-ra. Utóbbi görög együttes ezzel vágott vissza a 2018-as LEN Kupa-döntőben elszenvedett vereségért.
A pénteki mérkőzésen a Dunaújváros jól tartotta magát az első félidőben, és nyílt csatát vívott a válogatott olimpiai bronzérmes centerével, Parkes Rebeccával felálló Etnikosszal. A görög együttes aztán 3-1-re nyerte a harmadik negyedet, és onnantól kezdve végig kézben tartotta a találkozót.
A párharc visszavágóját szerdán rendezik.
Eredmény, döntő, 1. mérkőzés:
Dunaújváros-Etnikosz Pireusz (görög) 8-12 (2-2, 3-4, 1-3, 2-3)
a magyar együttes gólszerzői: Garda, Gurisatti, Horváth B. 2-2, Mahieu, Szilágyi 1-1