Vágólapra másolva!
Annak ellenére, hogy több sajtóorgánum korábban már kész tényként közölte Kovács Ágnes visszavonulását, az olimpiai bajnok úszó egyelőre nem hagy fel az aktív versenyzéssel, ám mint azt szerda délután bejelentette, csupán a nyári országos bajnokságon indul el, a pekingi olimpián nem.

Az óriási médiaérdeklődés mellett, egy belvárosi étteremben tartott sajtótájékoztatón Kovács először hosszasan mesélt sportpályafutásáról, majd rátért a tavaly őszi doppingügyre, amelynek során szerinte nem biztosították számára az ártatlanság vélelmét, sőt arra sem kapott lehetőséget, hogy kiálljon az igazáért.

"Azt ki kell hangsúlyoznom, az ügyem lezárult. A WADA még fellebbezhetett volna a felmentésem után, de nem tette meg" - mondta Kovács.

Bár a hazai és a nemzetközi szövetség később egyaránt felmentette a vádak alól, úgy érzi, a neve mellett most már mindig ott lesz dopping szó, amit nem tud feldolgozni.

Kovács Ágnes döntése:


Mint elmondta, szeptemberben kezdett komolyan készülni a pekingi olimpiára, a történtek azonban annyira megviselték, hogy még a debreceni rövid pályás Európa-bajnokság előtt meglévő éremesélyeit sem tudta valóra váltani.

Ezért is döntött úgy, hogy nem versenyez sem a márciusi kontinensviadalon, sem a pekingi olimpián, ahol így csupán a Magyar Olimpiai Bizottság vendégeként lesz jelen.

Kovács Ágnes a döntés hátteréről:


A sportolással azonban nem hagy fel, mert ahogy fogalmazott: lételeme az úszás, ezért a júliusi országos bajnokságon és esetleg kisebb versenyeken még elindul. "Továbbra is szeretem annyira az úszást, hogy nem jelentem be visszavonulásomat" - mondta.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!