Vágólapra másolva!
Valenciában szeptember 22. és 24. között a sakkozás 12. világbajnoka, Anatolij Karpov és a 13. világelső, Garri Kaszparov párosmérkőzést  játszik. Négy rapidparti mellett nyolc villámpartiban is összemérik erejüket. Karpov és Kaszparov öt világbajnoki döntőt vívott egymással, az első 48 játszma, öt és félhónapos küzdelem után 1985 februárjában szakadt félbe. A 22 éves Garri 1985 őszén foglalta el a világbajnoki trónt, három világbajnoki döntőn megvédte címét Karpovval szemben, majd 2000-ben honfitársa, Vlagyimir Kramnyik taszította le a trónról. A két sportember jelleme tűz és víz.

Garri Kaszparov 1963. április 13-án született. A sakkozás 13. világbajnoka tizenhét évesen már ifjúsági világbajnok, nagymester és 1980-ban Máltán az olimpiai bajnokságot nyert szovjet válogatott tagja volt. 1982-ben elkápráztatta a sakkrajongókat bugojnói első helyével, végképp betört az élmezőnybe, megnyerte a moszkvai világbajnoki zónaközi döntőt. Első világbajnok-jelölti meccsét Beljavszkij ellen vívta meg, 6-3-ra győzött, de Korcsnoj elleni párviadala látszólag léket kapott.

A Szovjet Sakkszövetség nem engedélyezte számára, hogy a svájci nagymesterrel Amerikában játsszon, és emiatt Kaszparovot a FIDE elnöke vesztesnek nyilvánította. (Hasonló döntést hozott a Nemzetközi Sakkszövetség a Ribli-Szmiszlov mérkőzést illetően is, nagymesterünk játék nélkül lett volna győztes.)

Korcsnoj azonban nem akarta a zöld asztalnál megnyerni a meccset, Kaszparovval titokban találkozott, s megegyeztek abban, hogy a párharcra sor kerül. London volt a színhelye mindkét mérkőzésnek, Korcsnoj győzelemmel kezdett, de Kaszparov végül 7-4-re legyőzte nemes ellenfelét. (A másik ágon a 62 éves Szmiszlov 6,5-4,5-re nyert Ribli Zoltán ellen.) A döntőben Kaszparov veretlenül, 8,5-4,5-ös győzelemmel harcolta ki, hogy Karpov kihívója lett.

A sakktörténelemben ezután megkezdődött egy időszak, amely a K-K párharc fémjelzett, Kaszparov és Karpov hét év alatt öt világbajnoki döntőben csapott össze. Az első, 48 parti után Karpov 5-3-as vezetésénél félbeszakított világbajnoki döntőt követően Kaszparov 13-11-re megnyerte a második meccset, és elhódította a világbajnoki címet. Több mint két hónapig csatáztak, Kaszparov öt, Karpov három partiban tudta feladásra kényszeríteni ellenfelét. A megállapodás szerint Karpovnak joga volt a visszavágóra, és a londoni-leningrádi összecsapásuk ismét Kaszparov győzelmét hozta.

Kiegyenlített küzdelem folyt a nyolcadik játszmáig - egy-egy győzelem volt a tarsolyukban - , de ekkor Kaszparov magához ragadta a kezdeményezést. Megnyerte a 14. és a 16. játszmát is, de Karpov hármas nyerősorozattal kiegyenlített! Kaszparov a 22. partiban aratott győzelemmel biztosította be sikerét, 12,5-11,5-ös címvédését. A negyedik K-K mérkőzést 1987-ben, Sevillában vívták. Öldöklő küzdelem folyt, Karpov megnyerte a 2. játszmát, Kaszparov a negyedikben egyenlített. Karpov szerzett ismét vezetést, Kaszparov két nyeréssel a 16. játszmáig vezetett. Karpov ekkor nyert, sőt a 23. játszmában aratott győzelmével fél pontra került a cím visszahódításához. A drámai utolsó partiban Kaszparov összeszedte minden erejét, nyert és 12-12-vel megvédte címét.

Három évvel később New York és Lyon volt a mérkőzésük színhelye. Kaszparov nyeréssel indított, Karpov a hetedik játszmában kiegyenlített. Sorozatos döntetlenek után a címvédő megnyerte a 16. partit, 102 lépésben kényszerítette feladásra ellenfelét. Karpov azonnal egyenlített, Kaszparov ismét vezetést szerzett, és a 20. összecsapás is az ő javára dőlt el. Karpov még szépített a 23. partiban, de Kaszparovnak világossal a 24. játszmában csak remiznie kellett, a 12,5-11,5-es végeredménnyel harmadszor is visszaverte Karpov támadását.

Kaszparov kapcsolata többször is megváltozott a FIDE akkori elnökével, a fülöp-szigeteki Florencio Campomanessel. Az 1992-es manilai sakkolimpián a világbajnok volt a szupersztár, egy évvel később pedig világbajnoki döntőjét az angol Nigel Short ellen már a PCA keretei között játszotta le. Az orosz világelső óriási fölényének jegyében zajlott a párharc, Kaszparov az első, a harmadik, a negyedik, a hetedik és a kilencedik parti megnyerésével gyakorlatilag már eldöntötte a mérkőzés sorsát. Döntetlenek után még győzött a 15. játszmában, Short a 16. összecsapás megnyerésével szépített, a 12,5-7,5-ös nyerés mindennél jobban mutatta, hogy Kaszparov óriási klasszissá nőtte ki magát. Az 1994-es elnökválasztáson Kaszparov minden erejével Campomanes újjáválasztásáért korteskedett!

Az orosz profi világbajnok következő döntőjét 1995 őszén New Yorkban az indiai Viswanathan Anand ellen vívta. A mérkőzés nyolc döntetlennel indult, majd Anand megnyerte a 9. partit. Kaszparov ekkor bevetette a gondosan előkészített fegyvert, a spanyol megnyitás nyílt változatában a Zajcev-Karpov változatot játszotta meg. A fantasztikus bástyaáldozat "csak" nyerőesélyes végjátékhoz vezetett, örökre tanpélda marad, hogy milyen veszélyek fenyegetik a középen rekedt királyt. Anandot a vereség összetörte, gyorsan vesztett még egyet világossal, és többé nem tudta megnehezíteni az orosz világbajnok életét, a 13. és a 14. játszmában elszenvedett kettős vereség megpecsételte sorsát, Kaszparov 10,5-7,5-es győzelemmel ismét megvédte világbajnoki trónusát.

A csaták nemcsak a sakktáblán zajlottak. Kaszparov érezte, hogy legitimmé kell tennie címét, de a PCA csődje után nem tudta megszervezni a kiválasztást biztosító ciklust. Meglepetésre az alkudozások eredményeként Kramnyik-Shirov párosmérkőzést rendeztek, váratlan eredmény született, az esélytelenebb Alekszej Shirov győzött 5,5-3,5-re. A spanyol nagymester sikere keresztülhúzta Kaszparov számításait, nem tartotta méltó ellenfélnek Shirovot, aki még egyetlen partiban sem tudta őt megadásra kényszeríteni. Kaszparov-Anand meccsről és mesés, hárommillió dolláros díjazásról szóltak a híradások. A valóság azonban nem igazolta az optimizmusát, közben Anand a remélt párosmérkőzés miatt nem játszott Las Vegasban, ahol nem kis meglepetésre Alekszandr Halifman lett a győztes, az új FIDE világbajnok.

Kaszparov kevés kivétellel sorban nyerte a szuperversenyeket. Meglepő fordulatként 1998-ban, a linaresi szuperversenyen egyetlen győzelemmel remikirályként végzett. Ekkor 11 hónapos "önkéntes száműzetésre" ítélte magát, 1999 januárjától azonban páratlan sorozattal írta be magát a sakktörténelembe. A világranglista-vezető tíz szuperversenyen játszott, kilencszer egyedül lett első, 2000-ben, Linaresben Kramnyikkal megosztozott a dicsőségen. Ezt a sikerszériát szakította meg Lékó Péter 2003-as linaresi tornagyőzelmével.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!