A 19 esztendős Magnus Carlsen három forduló alatt ledolgozta az ukrán Vaszilij Ivancsukkal szemben a rajtnál összeszedett kétpontos hátrányát, harmadik meccsét is 2-0-ra megnyerte. A norvég nagymester a holland Jan Smeets elleni párharcában vakon 1.g3-mal nyitott, a megnyitás után nem lehetett nagyon büszke állására, de jelentős időelőnybe került. A sereghajtó gyalogot nézett el, majd erőltette az anyagi egyensúly helyreállítását. Bástyamanővere - Bd3-c3-Bxc4 - megpecsételte sorsát. A rapidpartiban a spanyol megnyitás Breyer változatát láttuk, a sorozatos cserék sötét kiegyenlítéséhez, majd előnyösebb végjátékához vezettek. Magnus futója erősebb volt Jan huszárjánál, a h szabadgyalog veszélyesebb, mint világos c gyalogosa. A hibás huszárlépés megkönnyítette Carlsen nyerését.
A verseny hivatalos honlapján olvashattuk, hogy Carlsen a harmadik fordulóban elhibázta a színelosztást. A számítógépén nem kis meglepetéssel látta, hogy felkészülése hibás volt, vakon játszik sötéttel Peter Szvidlerrel szemben. A fényképek tanúsága szerint Peter meg is mosolyogta ellenfele bakiját, de lefagyott arcáról a mosoly, amikor dördült a Fxg2-es áldozat.
Vaszilij Ivancsuk világossal nem erőltette az első partit a címvédő Levon Aronjannal szemben, korán békét kötöttek. Az örmény nagymester a rapidjátszmában tisztet áldozott, de Ivancsuk higgadtan védekezett, királya eltáncolt a fenyegetések elől. Aronjan messze nem a legjobb formájában sakkozik, taktikai elnézését követően Ivancsuk lendült védhetetlen támadásba.
A játéknap szenzációját a hatszoros Amber-győztes Vlagyimir Kramnyik kettős veresége jelentette. Az izraeli Borisz Gelfand is gyorsan magához tért a rajtnál az ukrán Ruszlan Ponomarjovtól elszenvedett veresége után. Az orosz exvilágbajnok a királyindiai védelemben fölöslegesen áldozott minőséget, Gelfand biztos kézzel érvényesítette anyagi előnyét. A Világkupa-győztes bátran akciózott a rapidpartiban, Kramnyik tisztjei passzivitásba kényszerültek, majd taktika elnézés megpecsételte sorsát. Gelfand elégedetten nyilatkozta, hogy mekkora öröm számára, hogy Kramnyikot kétszer is megadásra kényszerítette.
Az orosz Alekszandr Griscsuk a "beugró" szerepében nagyon élvezetes sakkot játszik. A szuperbajnok a kubai Perez Leinier Dominguezzel szicíliai párbajt vívott. Világossal gyalogáldozatokkal robogott előre, elszántságát teljes siker koronázta. Sötéttel szépen túljátszotta a passzív felállást választó kubai sakkozót.
Az orosz Peter Szvidler fantasztikus megoldások mellett nagy hibákra is képes. Újdonsült honfitársa, Szergej Karjakin ellen kedvezőbb állásban tisztet nézett el, majd sötéttel bevált a kockáztatás. Karjakin elfogadta a gyalogáldozatot, de rosszul védekezett, reménytelen végjátékba kényszerült.
A tévedések vígjátékaként jellemezhetném az ukrán Ruszlan Ponomarjov és az azeri Vugar Gasimov benoni védelmű játszmáját. Elnézés itt, elnézés ott, a versenysorozat két újoncának még szoknia kell a szokatlan feltételeket. Gasimov nem tudta érvényesíteni gyalogelőnyét. Világossal kihasználta Ponomarjov hibáját.
A 4. forduló eredményei, vakpartik:
Magnus Carlsen (norvég, 2813) - Jan Smeets (holland, 2651) 1 - 0 (Réti megnyitás, 36)
Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2748) - Levon Aronjan (örmény, 2782) döntetlen (Spanyol megnyitás, 25)
Peter Szvidler (orosz, 2750) - Szergej Karjakin (orosz, 2725) 0 - 1 (Szicíliai védelem, 48)
Borisz Gelfand (izraeli, 2750) - Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2790) 1 - 0 (Királyindiai védelem, 41)
Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2737) - Vugar Gasimov (azeri, 2740) döntetlen (Benoni védelem, 68)
Alekszandr Griscsuk (orosz, 2756) - Perez Leinier Dominguez (kubai, 2713) 1 - 0 (Szicíliai védelem, 63)
Rapidjátszmák:
Jan Smeets (holland, 2651) - Magnus Carlsen (norvég, 2813) 0 - 1 (Spanyol megnyitás, 56)
Levon Aronjan (örmény, 2782) - Vaszilij Ivancsuk (ukrán, 2748) 0 - 1 (Angol megnyitás, 37)
Szergej Karjakin (orosz, 2725) - Peter Szvidler (orosz, 2750) 0 - 1 (Grünfeld védelem, 38)
Vlagyimir Kramnyik (orosz, 2790) - Borisz Gelfand (izraeli, 2750) 0 - 1 (Vezérindiai védelem, 34)
Vugar Gasimov (azeri, 2740) - Ruszlan Ponomarjov (ukrán, 2737) 1 - 0 (Spanyol megnyitás, 64)
Perez Leinier Dominguez (kubai, 2713) - Alekszandr Griscsuk (orosz, 2756) 0 - 1(Szicíliai védelem, 50)
A "vakverseny" állása:
1-3. Vaszilij Ivancsuk, Alekszandr Griscsuk és Magnus Carlsen 3 pont
4-6. Ruszlan Ponomarjov, Borisz Gelfand és Szergej Karjakin 2,5
7. Vugar Gasimov 2
8-10. Levon Aronjan, Peter Szvidler és Vlagyimir Kramnyik 1,5
11-12. Perez Leinier Dominguez és Jan Smeets 0,5
A rapidverseny állása:
1-2. Vaszilij Ivancsuk és Magnus Carlsen 3 pont
3-4. Borisz Gelfand és Vlagyimir Kramnyik 2,5
5-8. Ruszlan Ponomarjov, Alekszandr Griscsuk, Peter Szvidler és Levon Aronjan 2
9-10. Perez Leinier Dominguez és Vugar Gasimov 1,5
11-12. Szergej Karjakin és Jan Smeets 1
Az összetett verseny állása:
1-2. Vaszilij Ivancsuk és Magnus Carlsen 6 pont
3-4. Borisz Gelfand és Alekszandr Griscsuk 5
5. Ruszlan Ponomarjov 4,5
6. Vlagyimir Kramnyik 4
7-10. Peter Szvidler, Vugar Gasimov, Szergej Karjakin és Levon Aronjan 3,5
11. Perez Leinier Dominguez 2
12. Jan Smeets 1,5
A csütörtöki 5. forduló párosítása:
Dominguez - Gelfand
Gasimov - Griscsuk
Kramnyik - Ponomarjov
Karjakin - Carlsen
Aronjan - Szvidler
Smeets - Ivancsuk