Minden keddi mérkőzést, így a nyolcadik helyen kiemelt Szávay Ágnes és a szlovén Polona Hercog egymás elleni találkozóját is szerdára halasztották az eső miatt a 220 ezer dollár összdíjazású, szöuli keménypályás nőitenisz-tornán.
A viadal honlapja szerint a világranglista 38. helyén álló magyar játékos várhatóan közép-európai idő szerint szerda reggel 5 órakor kezd. Amennyiben továbbjut, a 2. fordulóban a brit Elena Baltachával találkozik.
Az 1988-as Európa-bajnokságot Nyugat-Németországban rendezték, és az akkori nyolc város közül idén csak Hannover nem lesz házigazda, helyette Dortmund várja a csapatokat. Továbbá (hiszen idén 24 válogatott szerepel az Eb-n nem 8) az a Lipcse, mely 1988-ban még egy másik ország, az NDK része volt, illetve a fővárosi Hertha stadionja, mely ugyan a város nyugati részében található, de az újraegyesítés előtt sem az NDK-hoz, sem az NSZK-hoz nem tartozott.