Babosék nagyszerűen kezdtek, már az első adogatásnál brékelték az ellenfelet, utána pedig végig jól őrizték az előnyt. Sőt, 4-2-nél újra elvették a rivális páros adogatását, 5-2 után pedig ha nehezen is, de kiszerválták a szettet.
A második játszma ugyanúgy kezdődött, mint az első, Babosék fogadóként ezúttal is brékeltek, majd hozták a saját adogatásukat, így gyorsan 2-0-s előnyre tettek szert. 2-1-nél nagyot kellett harcolnia a magyar teniszezőnek és francia partnerének, több bréklabdája is volt Szabalenkáéknak, de mindet hárították, így 3-1-re módosult az eredmény. Lélekben talán ez volt a meccs fordulópontja, ezután ugyanis mintha fejben elengedte volna a meccset Babosék riválisa, jött egy újabb brék (4-1), majd egy jó szervagém, így egy játék hiányzott a második szetthez és a döntőbe jutáshoz. Nos, ez rögtön a következő játékban, egy újabb brékkel sikerült, így 6-2, 6-1-gyel Babosék jutottak a vasárnapi döntőbe.
A fináléban a belga/svéd duó, Kirsten Flipkens/Johanna Larsson lesz az ellenfél.
Eredmény:
női páros, elődöntő:
Babos Tímea, Kristina Mladenovic (magyar, francia, 2.)-Elise Mertens, Arina Szabalenka (belga, fehérorosz, 6.) 6:2, 6:1